Hadjar domináns győzelmet szerzett az esős F3-as főfutamon
Isack Hadjar esélyt sem adott Victor Martinsnak arra, hogy az első helyért támadhasson, és a menetrendszerűen érkezett biztonsági autó ellenére is nagy előnnyel nyerte az F3-as osztrák főfutamot.

A Red Bull Ringet az éjszaka elérő, és reggel is folytatódó eső teljesen feláztatta, ezért álló helyett gurulórajttal indult meg az F3-asok főfutama, Isack Hadjar pedig meg is tartotta a vezetését.
Hadjar hiába számít újoncnak az F3-as mezőnyben, esős tapasztalat nélkül remekül tartotta az Alpine-junior Victor Martins korai támadásait, és az 5. körtől kezdve kényelmes előnyt autózott ki magának.
A futam közepénél azonban az elálló eső és a száradó pálya komoly stratégiai fejtörés elé tett állította a csapatokat.
Egészen a 18. körig kellett várnunk egy nagyobb koccanásra, amikor a megpörgő Zak O’Sullivan miatt egymásnak ment Pepe Marti és David Vidales.
Hadjar hiába autózott már ki tetemes, 6,2 másodperces előnyt, a 20. körben a megforgó és a kavicságyban ragadó Zdenek Chovanec miatt be kellett hívni a biztonsági autót.
A biztonsági autós fázis végül egy 3 körös sprinttel ért véget, Hadjar azonban simán megoldotta az újraindítást, az első kanyarban pedig összeütközött a két Red Bull-junior, a tegnapi futamgyőztes Jak Crawford és Johnny Edgar.
Hadjar ismét el tudott húzni Martins elől, és végül közel 3 másodperces előnnyel nyerte meg az osztrák főfutamot. Victor Martins 2. helyéhez sem fért kétség, Oliver Bearman pedig Arthur Leclerc előtt szerezte meg az utolsó dobogós helyezést.
Helyezés | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány | Intervallum | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Isack Hadjar | |
- | 25 | ||
2 | |
|
3.2 | 3.200 | 3.200 | 18 |
3 | Oliver Bearman | |
4.8 | 4.800 | 1.600 | 15 |
4 | |
|
5.3 | 5.300 | 0.500 | 12 |
5 | |
|
6.4 | 6.400 | 1.100 | 10 |
6 | |
|
8.0 | 8.000 | 1.600 | 8 |
7 | |
|
9.1 | 9.100 | 1.100 | 6 |
8 | |
|
9.8 | 9.800 | 0.700 | 4 |
9 | |
|
10.8 | 10.800 | 1.000 | 2 |
10 | |
|
12.2 | 12.200 | 1.400 | 1 |
Domináns teljesítménnyel nyerte az F2-es sprintfutamot Ausztriában Marcus Armstrong
Óriási stratégiai húzás után nyerte Richard Verschoor az F2-es főfutamot
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.