Steinert „meglepte”, hogy a Haas semmit nem fejlődött a 2023-as F1-es szezonban

Ritka, de egy csapatfőnököt is meg tud lepni az, hogy a csapata versenyképessége semmit nem változik egy egész év alatt a Forma-1-ben.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Annak ellenére, hogy a 2021-es szezont teljesen feláldozta a 2022-es év oltárán a Haas, a mezőny legkisebb létszámával operáló csapat bármilyen kézzelfogható előnye teljesen eltűnt 2023-ra.

A Haas továbbra is a Ferrari alapjaira épít, és miután Maranellóban is rossz koncepció mentén próbálták meg legyőzni a Red Bullt, az amerikai csapat is nehéz helyzetbe került. Miközben azonban a Ferrari az év végére sikeresen azonosította az SF-23 problémáit, és a suzukai fejlesztési csomaggal kezelhetőbbé tették az autójukat, a Haas még az egyetlen fejlesztési csomagjával sem lépett előre a mezőny végéből, ami meglepte Günther Steinert is.

„Őszintén meglepődtem” – idézi a Haas csapatfőnökét a Speedcafe. „A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az év közben hiába próbáltunk fejleszteni, nem gyorsult az autónk. Nem arról van szó, hogy nem akartunk vagy tudtunk volna változtatni az autónkon, nem változtattunk rajta, mert felesleges legyártani egy alkatrészt, ha tudod, hogy attól egyébként sem lesz gyorsabb az autód. Nem számítottam arra, hogy a szélcsatornában egyáltalán nem fogunk fejlődni év elejéhez képest.”

„Keményen megfizettük ennek az árát” – tett hozzá Steiner, aki szerint „elkerülhetetlenné vált” az, hogy ismét visszaessenek a konstruktőri bajnokság utolsó helyére. „Remélhetőleg ezt mindenki figyelmeztető jelként fogta fel, mert ilyen teljesítménnyel nem lehet versenyezni a Forma-1-ben.”

Egy másik F1-es csapatfőnök éppen most kapott újabb elismerést a brit királyi családtól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ron Dennist lovaggá ütötték, Christian Horner is új rendfokozatot kapott III. Károlytól
Következő cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 5. helyezett

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország