A Porsche idén van 20 éve jelen Kínában, ennek alkalmából mutattak be egy limitált kiadású 911 Turbo S-t.
Pierre Gasly nagy reményekkel érkezett meg Imolába, csapata hazai futamára, és a szabadedzések, valamint az időmérő alapján is erős eredményre számíthattunk tőle. Vasárnap viszont jött az eső, az ő taktikája pedig nem volt ideális.
A kétszeres F1-es világbajnok Mika Häkkinent Michael Schumacher elleni csatáira emlékezteti az, amit most Max Verstappentől és Lewis Hamiltontól lát. Az év első versenyei után úgy tűnik, az idei év a két versenyző párharcáról szólhat majd.
Jolyon Palmer, a Renault korábbi versenyzője szerint egyértelműen George Russell volt a felelős az imolai balesetért, melynek során a fiatal brit tehetség Bottasszal ütközött.
Top hírek
Különleges Porsche 911 Turbo S kiadás készült a cég Kínába érkezésének 20. évfordulójára
A Porsche idén van 20 éve jelen Kínában, ennek alkalmából mutattak be egy limitált kiadású 911 Turbo S-t.
A NIO bemutatta saját megoldását a villanyautók hosszas töltési idejére
A kínai villanyautógyártó NIO bemutatta legújabb akkumulátorcserélő állomásait.
Frissítette a Lexus az ES-t, 32 évesen is mutatós
Ahogy a Lexustól megszokott, diszkrét és elsősorban technikai újítások történtek.
A bZ4X tanulmány mutatja meg először a Toyota 2022-ben érkező elektromos SUV-jét
A Toyotának szédítő mennyiségű hibridje van, a villanyautókra való átállás azonban elég lassú nekik. Ez változhat meg a most bemutatott bZ4X tanulmánnyal.
Horner: a megbízhatóság lehet az „Achilles-sarkunk” idén
A Red Bull istállójának csapatvezetője, Christian Horner elismerte, hogy a megbízhatósági gondok jelenthetik az istálló Achilles-sarkát a 2021-es idényben, és ez talán megakadályozhatja őket abban, hogy minden teljesítményt kifacsarjanak az autóból.
„Ez nem az a Ricciardo, akit ismerünk”
A korábbi Forma–1-es pilóta, Marc Surer elmondta véleményét Lando Norris és Daniel Ricciardo imolai hétvégén nyújtott teljesítményéről. Szerinte az utóbbi pilóta esetében még kelleni fog néhány verseny, mire láthatjuk a valódi tempóját.
Sainz szerint más pályákon a McLaren előtt lehet a Ferrari
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz a hétvégén a második dobogós helyezését megszerző Lando Norrist dicsérte, és hozzátette, szerinte szórakoztató csatát fog vívni egymással a Ferrari és a McLaren.
Schumacher: Bottasnak többet kell mutatnia, különben hamar az oldalvonalon kívülre kerülhet…
A korábbi Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher írt arról, hogy ő hogyan látta George Russell és Valtteri Bottas balesetét, és a finn versenyző helyzetéről is kifejtette a véleményét.
A bZ4X tanulmány mutatja meg először a Toyota 2022-ben érkező elektromos SUV-jét
A Toyotának szédítő mennyiségű hibridje van, a villanyautókra való átállás azonban elég lassú nekik. Ez változhat meg a most bemutatott bZ4X tanulmánnyal.
Hamilton a 18 colos gumikkal tesztel (képek)
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton továbbra is Imolában van, a mai nap folyamán pedig a 2022-es szezontól bevezetésre kerülő 18 colos Pirelliket teszteli, holnap pedig Valtteri Bottas lesz a soros.
Így áll a pontverseny a Forma-1-ben az Emilia-Romagna Nagydíj után
Így áll a pontverseny az imolai F1-es futamot követően
Marko Perezről: Az időmérő után azt hittük, minden rendben van…
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a futamot követően arról beszélt, szerinte versenytávon gyorsabb a Mercedes kocsija, emellett Sergio Perez és Cunoda Júki hétvégéjéről is szót ejtett.
Így ugrik 0-ról 100-ra és 100-ról 200-ra a 2 literes Toyota Supra
Sokak szerint az egyik legjobb választás a 2 literes egység, ha az új Supráról van szó, most pedig újabb videón bizonyítják, hogy nem tévedésből született elméletről van szó.
15 évre tiltották el a tavalyi gokart VB-n balhézó versenyzőt
Az FIA Nemzetközi Bírósága úgy döntött, 15 évre eltiltja a versenyzéstől a tavalyi gokart-világbajnokságon a törött lökhárítójával dobott meg egy másik versenyzőt, majd a futam után verekedni kezdett.
Az anyagi kár jelentős, a Williams mégsem lehet teljesen elégedetlen
A grove-i istálló vezető teljesítménymérnöke, Dave Robson elmondta, hogy a csapat „vegyes érzésekkel” hagyja el Imolát, miután a jobb időmérős eredményüket mégsem tudták pontokra váltani, hiszen mindkét pilótájuk balesetet szenvedett a futamon.
A McLaren elégedett Ricciardóval, bár az ausztrál még küzd az autóval
A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl az imolai verseny után elmondta, hogy a 3. hely megmutatta, milyen közel kerültek az élen álló kettőshöz, akik referenciaként szolgálnak a teljesítményükkel kapcsolatban. Seidl Daniel Ricciardóra is kitért az értékelésében.
Seidl az Aston kezdeményezéséről: „nincs miről beszélnünk”
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nem igazán érti, miért jelentenek még mindig témát a 2021-es szabályok, amikor mindenki egyöntetűen megszavazta azokat tavaly.
Az F1 nem fogja egymás mellé rakni Miamit és Austint a naptárban
A Forma–1 mindenképpen távolabb szeretné egymástól elhelyezni az Austini és a Miami Nagydíjat a jövő évi versenynaptárban, hogy így tudják maximalizálni a sport hatását az Egyesült Államokban.
Először lesz kapható összkerékmeghajtással a BMW M3 és M4 Competition variánsa
A négykerékmeghajtásnak köszönhetően minden eddiginél gyorsabb a kupé és a szedán is.
Räikkönen: a pontszerzés jó sztori lett volna a 16. helyről
Az Alfa Romeo Forma-1-es pilótája, Kimi Räikkönen csalódottan nyilatkozott a 2021-es Emilia-Romagna Nagydíj után, mivel hiába végzett a pontszerző 9. helyen, egy büntetés miatt végül nem szerzett pontot. A finn szerint azonban pozitív, hogy az első két versenyen már a pontokért harcolhattak.
Alonso: a gyenge formámra nem mentség az, hogy most tértem vissza
Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso szerint nem mondhatja azt, hogy azért nincs jó formában, mert még tapasztalatlan lenne a Forma-1-ben, és nem magyarázza azt, miért teljesített gyengén az Emilia-Romagna Nagydíjon.
Ezért döntöttek másodjára a repülőrajt mellett
Az Emilia Romagna Nagydíjon igazából két rajtot láthattunk, hiszen a piros zászlós megszakítás után is volt egy újraindítás, a tavalyiaktól eltérően azonban most nem sorakoztak fel a versenyzők a rajtkockákba.
Russell elnézést kért: „nem vagyok büszke a tegnapi napomra”
A Williams Forma-1-es pilótája, George Russell a Twitter oldalán közzétett közleményében reflektált a vasárnapi Emilia-Romagna Nagydíjon történtekre, miután összeütközött Valtteri Bottasszal, és keményen nekiment később a nyilatkozataiban is.
Két ember halt meg egy balesetben egy önvezető Teslában
A hatóságok onnan gondolják, hogy a robotpilóta be volt kapcsolva, hogy senki sem ült a sofőr helyén.
Versenyközpont
- Forma-1
- MotoGP
- Formula E
| Program | Dátum | Saját idő Helyi idő | Tartalom |
| Futam | V, 02 máj. | 15:00 | |