A 2025-ös pilótapiac most kezdődik: 15 pilóta szerződése is lejár

A 2024-es Forma-1-es szezon alatt számos pilóta szerződése lejár, és az év egyik meghatározó témája lesz a pilótapiac: vegyük sorra, hogy melyek lesznek a legfontosabb gócpontok.

Lando Norris, McLaren MCL60, Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Sergio Perez, Red Bull Racing RB19, George Russell, Mercedes F1 W14, Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, the rest of the field at the start of the Sprint race

A Forma-1 története során először egyetlen változás sem történt egyik szezonról a másikra a csapatok pilótafelállásában, 2024-ben is ugyanaz a 20 versenyző áll majd rajthoz, akik az év közbeni váltások után befejezték 2023-at.

Annak ellenére, hogy 15 versenyző szerződése is lejár 2024 végén, a topcsapatoknál már majdnem az összes hely elkelt. A Mercedes a szezon során meghosszabbította George Russell és Lewis Hamilton szerződését is, a Ferrarinál az év végén lejáró szerződéseket megelőzve még a télen hosszabbítani fog Charles Leclerc és Carlos Sainz, Max Verstappen pedig 2028-ig elkötelezte már magát a Red Bull mellett.

Az egyetlen topversenyző, akinek a közeljövőben lejár a szerződése, az Lando Norris, de a McLaren a 2023-as szezon második felében bemutatott feltámadásával valószínűleg megmentette a kapcsolatot, miután Zak Brown vezérigazgató is elismerte, hogy Norris is elgondolkodott volna a csapatváltáson egy újabb kiábrándító évet követően.

A pilótapiac mozgatórugója azonban szintén egy topcsapatnál van: Sergio Perez alatt már a 2023-as szezon alatt is rezgett a léc, és egész lavinát indíthat el a menesztése, különösen azután, hogy a Motorsport.com olasz kiadásának értesülései alapján már nem ragaszkodnának ahhoz, hogy Perezt az AlphaTauriból Juki Cunoda vagy Daniel Ricciardo váltsa le.

A másik érdekes kérdés, hogy a nyáron már 43-at töltő Fernando Alonso hogyan dönt az F1-es pályafutásával kapcsolatban: a stopper nem fog hazudni, és ha a tempója mellett a megfelelő motivációja is meglesz a folytatáshoz, akkor az Aston Martinnak sem kell majd sokat gondolkodnia a hosszabbításon.

A középmezőny felé fordulva mindkét Alpine-versenyző szerződése lejár, és érdekesség, hogy a Sauber érdekelt lehet Esteban Ocon szerződtetésében, aki így akár az Audi egyik versenyzője is lehet. Mivel a többi gyártótól eltérően az Audi egyáltalán nem él még nagy lábon a mezőnyben, egy toppilótát is nehezen győznének meg a csatlakozásról, és a másik opciójuk Nico Hülkenberg lehet, aki szereti beajánlani magát a német márka figyelmébe.

A másik érdekes kérdés az lesz, hogy képes lesz-e bárki elcsábítani a Williamstől Alex Albont, aki az elmúlt két évben rengeteget fejlődött a korai Red Bull-os éveihez képest. Albon neve megint előkerült a Red Bull-lal kapcsolatban, és a thai pilóta is úgy fogalmazott, hogy ma már jobb teljesítményt nyújtana Max Verstappen mellett, de messze nem egyértelmű, hogy elfogadná-e az energiaitalos csapat ajánlatát, vagy a Williams előrelépésében bízva maradna-e James Vowles projektjénél.

Newey-nak tetszenek a 2026-os szabályok: jöhet az aktív aero.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Hamilton joggal kritizálta a Red Bullt: Perezt sosem támogatták”
Következő cikk Marc Marquez: Kedvelem Verstappent, egy igazi gyilkos

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország