WRC: a bajnokságot vezető Rovanperä már a második szakaszon óriásit bukott (videó)

Nem sokkal azok után, hogy pénteken hivatalosan is kezdetét vette az Ypres Rally Belgiumban, a világbajnokságot vezető finn, Kalle Rovanperä elnézett egy kanyart a második szakaszon, aminek végül egy hatalmas borulás lett a vége, így számára már véget is értek a küzdelmek.

Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen, Toyota Gazoo Racing WRT Toyota GR Yaris Rally1

A Toyota sofőrje alulkormányzottan csúszott kifelé egy gyors balos kanyarban, szélesre futott, és balszerencséjére éppen egy árok volt ott, ami megdobta a GR Yarist, amely aztán ijesztő borulásokba kezdett, és több átfordulás után végül a kerekein landolt.

Az autó természetesen jelentős károkat szenvedett, de szerencsére Rovanperä és navigátora is épp bőrrel szállt ki belőle a kitört első szélvédő helyén. Az ifjú versenyző egyébként vezette a ralit az első szakasz után márkatársa, Elfyn Evans előtt.

Még több F1 hír:

Egyelőre még nem tudni, hogy javítható-e az autó, de az már biztos, hogy Rovanperäék lemondhatnak a belga rali megnyeréséről. Ez a baleset ráadásul egy komoly sorozatot zárt le, hiszen a 21 éves finn szinte szárnyal ebben a szezonban, és az összetettben 94 pont az előnye az üldözőkkel szemben.

2022-ben eddig öt versenyt tudott nyerni, és folyamatosan a pontszerzők között végzett, a legrosszabb eredménye pedig egy ötödik hely volt. Utoljára a tavalyi Finn Ralin esett ki baleset miatt egy WRC-s eseményről.

Később aztán maga a pilóta nyilatkozta azt, hogy a túl optimista itiner miatt történt az eset, és ezért nem megfelelően közelítette meg azt a kanyart, amely végül a vesztét okozta.


Összefoglalónk a Spái 24 órás autóversenyről

Ezért hoznak rossz döntéseket a Ferrarinál?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újdonsült riválisa nem hisz abban, hogy Raikkönen nyerhet a NASCAR-ban
Következő cikk Hol közvetítik Kimi Räikkönen NASCAR-futamát?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország