Vettel elárverezi a Bahreinben és Törökországban használt sisakját

Sebastian Vettel különleges sisakfestéssel készült a török és bahreini futamokra, a négyszeres világbajnok pedig nem csak a sisak üzenetével akarja felhívni a figyelmet a világban jelenlévő problémákra.

Vettel elárverezi a Bahreinben és Törökországban használt sisakját

Sebastian Vettel mindig is szeretett különleges sisakfestéseket készíteni a különböző Forma-1-es versenyekre, és nem is az első alkalom, hogy azt később jótékony célra ajánlotta fel: a 2013-es Német Nagydíjon használt sisakja 72100 fontért kelt el, ezt az összeget akkor a Red Bull Wings for Life gerincsérülésekkel foglalkozó szervezete kapta.

„A sokszínűség sisaknak hívom, mert ez is továbbadja ezt az üzenetet, de mivel hiszek abban, hogy ennél többet is tehetek, elárverezem, ez lesz az egyetlen ferraris sisakom, amelyet elárverezek” – mondta Vettel a Bahreini Nagydíj felvezető műsorában.

„Az árverés a verseny után kezdődik a weboldalamon, szóval mindenképpen nézzetek be.”

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Helmet of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Sebastian Vettel

Vettel a hétvége előtt is beszélt a sisakról, itt említette, hogy „remélhetőleg segít majd egy szép összeget összegyűjteni, amit majd az üzenet szellemiségében fogok felajánlani egy, vagy több szervezet számára, attól függően, mennyit adnak érte persze.”

Az árverés egészen pontosan december 3-án kezdődik Vettel hivatalos weboldalán, ahol már feltűntették, hogy a befolyó összegből togói és ugandai hátrányos helyzetű gyerekeket támogató szervezeteket fog támogatni a négyszeres világbajnok.

megosztás

Ajánlott videó:

Ez lesz ma a nyerő taktika a Pirelli szerint
Előző cikk

Ez lesz ma a nyerő taktika a Pirelli szerint

Következő cikk

Képeken Grosjean horrorisztikus balesete – alig látni valamit a tűztől…

Képeken Grosjean horrorisztikus balesete – alig látni valamit a tűztől…