Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
24 júl.
Ez az esemény véget ért
06 aug.
Hátralévő idő:
12 Óra
:
04 Perc
:
30 Másodperc
eSport
25 jún.
Ez az esemény véget ért
27 jún.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Mégis tesztel a McLaren az Osztrák Nagydíj előtt?

megosztás
hozzászólás
Mégis tesztel a McLaren az Osztrák Nagydíj előtt?
Szerző:
2020. jún. 18. 8:23

A jelek arra mutathatnak, hogy a McLaren is pályára gurul az egyik F1-es autójával az évadnyitó Osztrák Nagydíjon, ugyanazon a napon, mint a Ferrari Olaszországban.

A Mercedes, a Renault és a Racing Point már pályára gurult a koronavírus okozta hosszú szünet után. A németek és a franciák, akik Silverstone-ban, illetve a Red Bull Ringen teszteltek, a 2018-as gépükkel hajtottak ki a pályára.

Még több F1 hír:

A szabályok szerint ugyanazokkal a gumikkal kellett ezt megtenniük, mint amiket a 2018-as idény során használtak. A megtehető kilométerekben azonban nem voltak korlátozva, ugyanakkor új fejlesztéseket nem tehettek fel a gépre.

A Racing Point a 2020-as gépével körözgetett, miután volt még egy forgatási napjuk. Ezeken a napokon maximum 100 kilométert mehetnek, és csak a demonstrációs abroncsokon, amik nem relevánsak a versenygumikkal.

 

A korábbi jelentéseknek megfelelően a Ferrari is pályára hajtott, sokkal ideálisabb körülmények között, mint azt a McLaren tervezheti Silverstone-ban, ahol áll a víz a pályán. Nemrég még arról szóltak a jelentések, hogy kihagyják a lehetőséget, és a 2020-as autó felkészítésére koncentrálnak, valamint a 2018-as autójukban még a Honda motorja dolgozott, és azóta a Renault-val működnek együtt.

A legutóbbi bejegyzésük azonban erősen arra utalhat, hogy mégis találtak megoldást a kérdésre, vagy ők is egy filmes napot tartanak a 2020-as gépükkel. Kérdés, hogyan, mert a Franciaországból érkező motormérnököknek 14 napos karanténba kellene vonulniuk, ha belépnének Anglia területére...

UPDATE: közben kiderült, hogy csak egy F3-as tesztről van szó, amin Sainz és Norris is részt vesz

Ajánlott videó:

Antisztatikus festékek az F1-es Osztrák Nagydíjon: még az étkeztetés is külön lesz

Előző cikk

Antisztatikus festékek az F1-es Osztrák Nagydíjon: még az étkeztetés is külön lesz

Következő cikk

A Ferrari a 2020-as F1-es gépével forgatott, most pedig jöhet a 2018-as verzió?

A Ferrari a 2020-as F1-es gépével forgatott, most pedig jöhet a 2018-as verzió?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Hujber Dávid