Biaggi sikeres műtéten van túl, de még mindig az intenzíven ápolják

A versenyzőt kedden megműtötték, hogy a jobb tüdőjét újra működésre bírják, miután a bal tüdőjében légmell alakult ki a balesetét követően. Továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

Max Biaggi még mindig intenzív osztályon fekszik a San Camillo di Roma kórházban, ahova június 9-én vitték be egy szörnyű tesztbaleset következményeképp.

Dr. Giuseppe Cardillo, a vezető főorvos, aki tegnap levezényelte a versenyző műtétjét, elárulta, hogy a jobb tüdőt helyrehozták a két sérült borda között. Egy korábbi műtét alkalmával az orvosok már eltávolították a bal tüdőben felgyülemlett folyadékot. 

Természetesen Biaggi állapotát továbbra is bizalmasan kezelik, de a felépülése, ami lassan halad, egyelőre az orosi terveknek megfelelően alakul. Azon pletykákat is tagadták, miszerint Biaggit átszállítanák egy másik osztályra, hiszen az állapotát folyamatosan ellenőrzés alatt tartják.  

Az egyetlen, aki pedig egy pillanatra sem mozdul el a versenyző mellől, az a barátnője, az énekesnő Bianca Atzei, aki meg is szakította a nyári turnéját, hogy napi 24 órában a szerelme mellett lehessen.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat World Superbike
Versenyzők Max Biaggi
Cikk típusa BRÉKING
Címke max biaggi