Top események
Forma-1 MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
1 nap
Teljes eredmény:

Ilotté a pole pozíció az F2-esek második silverstone-i időmérőjén

megosztás
hozzászólás
Ilotté a pole pozíció az F2-esek második silverstone-i időmérőjén
Szerző:

A Ferrari juniorjáé, Callum Ilotté lett a pole pozíció a ma délután megrendezett Forma–2-es időmérő edzésen Silverstone-ban, ezzel pedig ő lett az első pilóta a mezőnyben, aki idén már két rajtelsőséget szerzett.

A Virtuosinál versenyző Ilott idei második pole-ját szerezte egy 1 perc 39,062 ezredes körrel, amellyel megakadályozta a Renault juniorját, Chrisitan Lundgaardot élete első pole pozíciójának megszerzésében.

Lundgaard még vezette az időmérőt az első menetek után, Ilottnak azonban sikerült letaszítania a dánt egy késői nagy körrel. A kezdeti próbálkozások után még csak a tizenkettedik helyen állt, végül azonban hat tizedet találva sikerült a mezőny élére állnia.

Még több hír:

A pole-ját végül nem veszélyeztette már semmi, köszönhetően Sean Gelael megpörgésének a Copse-ban, ami miatt lendült a sárga zászló, így már nem maradt idő a javításra.

A második helyen végző Lundgaardnak ez volt az eddigi legjobb időmérős eredménye, míg a harmadik helyet a Williams támogatottja, Jack Aitken szerezte meg. A DAMS-nál versenyző, és múlt vasárnap első F2-es futamgyőzelmét szerző Dan Ticktum beállította eddigi legjobb rajtpozícióját a negyedik hellyel.

Az ötödik helyet a rutinos Luca Ghiotto hozta el, míg a hatodikat Ilott csapattársa, Guanyu Zhou szerezte meg. Mick Shcumacher először nyert ugyan szabadedzést, az időmérőn be kellett érnie a nem túl jó nyolcadik hellyel, miután a gyorskörén kissé szélesre futott a Becketts kijáratánál. A bajnokságot vezető Robert Schwartzman csak a 11. helyen végzett.


Az időmérő teljes végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph
1 United Kingdom Callum Ilott United Kingdom RUSSIAN TIME 11 1'39.062     214.084
2 Denmark Christian Lundgaard France ART Grand Prix 12 1'39.177 0.115 0.115 213.835
3 United Kingdom Jack Aitken Spain Campos Racing 12 1'39.278 0.216 0.101 213.618
4 United Kingdom Dan Ticktum France DAMS 12 1'39.326 0.264 0.048 213.515
5 Italy Luca Ghiotto United Kingdom Hitech Racing 11 1'39.362 0.300 0.036 213.437
6 China Guan Yu Zhou United Kingdom RUSSIAN TIME 12 1'39.394 0.332 0.032 213.369
7 Russian Federation Nikita Mazepin United Kingdom Hitech Racing 11 1'39.410 0.348 0.016 213.334
8 Germany Mick Schumacher Italy Prema Powerteam 11 1'39.448 0.386 0.038 213.253
9 Switzerland Louis Deletraz Czech Republic Charouz Racing System 12 1'39.474 0.412 0.026 213.197
10 Japan Yuki Tsunoda United Kingdom Carlin 12 1'39.494 0.432 0.020 213.154
11 Russian Federation Robert Shwartzman Italy Prema Powerteam 11 1'39.525 0.463 0.031 213.088
12 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 12 1'39.526 0.464 0.001 213.086
13 Brazil Pedro Piquet Czech Republic Charouz Racing System 11 1'39.621 0.559 0.095 212.882
14 Japan Marino Sato Italy Trident 11 1'39.679 0.617 0.058 212.758
15 Indonesia Sean Gelael France DAMS 10 1'39.783 0.721 0.104 212.537
16 India Jehan Daruvala United Kingdom Carlin 12 1'39.790 0.728 0.007 212.522
17 Japan Nobuharu Matsushita Netherlands MP Motorsport 12 1'39.961 0.899 0.171 212.158
18 Russian Federation Artem Markelov Germany HWA AG 9 1'40.094 1.032 0.133 211.876
19 New Zealand Marcus Armstrong France ART Grand Prix 12 1'40.299 1.237 0.205 211.443
20 France Giuliano Alesi Germany HWA AG 12 1'40.485 1.423 0.186 211.052
21 Israel Roy Nissany Italy Trident 12 1'40.615 1.553 0.130 210.779
22 Brazil Guilherme Samaia Spain Campos Racing 12 1'41.061 1.999 0.446 209.849

A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!

Az ASUS és a Fanatec támogatásával kerül megrendezésre az eNASCAR Heat Pro League döntője

Előző cikk

Az ASUS és a Fanatec támogatásával kerül megrendezésre az eNASCAR Heat Pro League döntője

Következő cikk

Ilott felmosta a padlót az F2 mezőnyével, átvette a vezetést a pontversenyben

Ilott felmosta a padlót az F2 mezőnyével, átvette a vezetést a pontversenyben
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat FIA F2 , Motorsportok
Versenyzők Callum Ilott
Szerző Motorsport Hungary