Így kezdődik a Vasseur-éra a Ferrarinál: min kell változtatnia a francia csapatfőnöknek?

Vége a karácsonyi szünetnek, a Ferrarinál pedig ismét nem egy átlagos előszezoni felkészülés vette kezdetét az új csapatfőnök, Frederic Vasseur beiktatásával.

Carlos Sainz, Ferrari F1-75

A mai napon hivatalosan is átvette Mattia Binottótól a Ferrari irányítását Frederic Vasseur, akinek alig másfél hónapja lesz megismerkedni a maranellói csapattal azelőtt, hogy megkezdődne a 2023-as előszezoni tesztidőszak.

A Ferrari 2023-as autójára szinte semmilyen hatással nem lesz már Vasseur: a tavaly szeptember elején Binotto vezetésével megkezdett projektet Enrico Cardile és Enrico Gualtieri fogják befejezni, mint a karosszériáért és az erőforrásért eddig is felelős igazgatók.

A Motorsport.com olasz kiadásának értesülései szerint a 2023-as projekttel már nem is fog új technikai igazgató foglalkozni, a korábban Binotto által viselt felelősséget is a két Enrico fogja szétosztani egymás között. Amennyiben a Haastól valóban visszahívják Simone Restát technikai igazgatónak, ő már csak a 2024-es projekten fog dolgozni.

A 675-ös projekttel kapcsolatban új információként olasz kollégáink megjegyzik, hogy a Ferrari célja nem csak az, hogy a szezon elején elérjék a 796 kg-os minimumsúlyt, hanem annyira könnyű autót akarnak készíteni, hogy legalább 5kg ballasztot helyezhessenek el, ezzel javítva az autó egyensúlyán.

Még több F1 hír:

Miközben Vasseurnek (ideiglenesen) nem kell majd nyúlnia a Ferrari mérnöki oldalához, gyorsan jó kapcsolatot kell majd kiépítenie Benedetto Vignával, a Ferrari elnökével, aki a másfél éves tanulófázisa után egyre nagyobb erőbedobással venne részt a Forma-1-es csapat életében.

Vasseurnek pedig szüksége is lesz majd Vigna támogatására, ha keresztül akarják vinni a Ferrari akaratát a 2026-os motorformulával kapcsolatban. Egyedüli gyártóként csak a Ferrari nem erősítette meg a részvételét 2026-tól, miután továbbra sem fogadnák el a Red Bull Powertrains újonc státuszát, akiknek hozzáférésük volt a Honda szellemi tulajdonjogához.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Argentin F3-as versenyző lett a Williams akadémiájának legújabb tagja
Következő cikk Mario Andretti: „már csak formalitás”, hogy belépjünk az F1-be

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország