A Pirelli miatt mégsem csökkentenek a Forma-1-es autók minimális súlyán?

Hosszú idő után először csökkentették volna az autók minimális súlyát a száguldó cirkuszban, de ebből mégsem lesz semmi, méghozzá a gumibeszállító Pirelli miatt.

McLaren Pirelli tyres and wheels

Bár az FIA tulajdonképpen jóváhagyta az autók minimáli súlyára vonatkozó csökkentést 2023-tól, amire 36 esztendő után került volna sor először, ugyanis a konstrukciók tömege jelentősen megnőtt az elmúlt években.

Az Automobil Világszövetség 796 kilogrammban határozta meg 2023-tól a súlyhatárt, ugyanakkor a Pirelli közbe szólt, így viszont marad az eddig megszokott 798 kilogrammos tömeg.

Erre azért került sor, ugyanis az idei abroncsok másfél kilogrammal lesznek nehezebbek, mint a tavalyi gumikészletek, a változás elmaradásáról pedig a csapatokat értesítették is a legutóbbi technikai értekezleten.

A Forma-1-es autók súlya a biztonsági intézkedések, valamint a szabályok változása miatt emelkedett meg az elmúlt években, évtizedekben, a 2014-es hibrid motorok bevezetésével pedig az erőforrások súlya is gyorsan növekedett, amelyre rátett egy lapáttal a glória 2018-as színrelépése.

Még több F1 hír:

Míg 1987-ben például az autók súlya csupán 500 kilogramm volt, és a sofőr súlya sem számított bele a minimális határba, nem fektettek hangsúlyt a biztonságra, ami szálkát jelentett az FIA szemében.

A Forma-1-es pilóták viszont nem kifejezetten örülnek a nehéz, nehezebben vezethető konstrukcióknak, ugyanis a megnövekedett leszorítóerő miatt minden eddiginél lomhábbnak érződnek a szűk kanyarokban.

Az új aerodinamikai szabályok első évében az Alfa Romeo kivételével minden csapat autója túlsúlyos volt a szezon elején, ugyanakkor az istállók aggódtak a súlycsökkentéssel járó magas költségek miatt.

 

A becslések szerint a csapatoknak 250 000 eurót kellett kiadniuk minden egyes felesleges kilogramm eltüntetése érdekében, ezért sokan választották a festék eltávolítását megoldásként.

A Pirelli új abroncsai egyébként azért lesznek nehezebbek, mert a gyártó megpróbálja korrigálni az alulkormányzottságra való hajlamot, de ez nem érte meglepetésként a csapatokat, hiszen erről tájékoztatták őket.

A Sky távozó szakértője szerint Hamilton idén visszavág Russellnek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger: így lehet jobb az Audi a BMW-nél a Forma-1-ben
Következő cikk A Mercedes különleges üzemanyagtankja is hozzájárulhatott a W13 megállíthatatlan delfinezéséhez

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország