10 elvesztett első Forma-1-es győzelem

Lando Norris szénája igen jól nézett ki a 2021-es Orosz Nagydíjon, és nem titkolta, hogy „összetört”, miután a rossz gumiválasztása megfosztotta az első Forma-1-es győzelmétől.

10 elvesztett első Forma-1-es győzelem

Azt követően, hogy a folyamatosan száradó pályán megszerezte karrierjének első pole-pozícióját, Lando Norris jó úton haladt Carlos Sainz visszaelőzése után afelé, hogy megszerezze az első F1-es győzelmét.

Az utolsó körökben ehhez Lewis Hamiltont kellett volna maga mögött tartania, de a McLaren erős végsebessége miatt ez egyáltalán nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Az eső megérkezte után azonban a McLaren és Norris is rosszul mérte fel a körülményeket, és az egyre erősebb viharban is kint maradt a slick gumikon.

Egy nagyon lassú kör után, amelyen több, mint 30 másodpercet veszített az új élmezőnyhöz képest, Norris is kénytelen volt bejönni az interekért, így pedig végül csak a 7. helyen intették le.

Abban általános egyetértés van a mezőnyben, hogy Norris nem utoljára harcolhatott a győzelmekért, és minden bizonnyal hamarosan megszerzi majd az első sikerét, addig is azonban elevenítsünk fel 10 másik híres majdnem győzelmet.

Nigel Mansell, Lotus 95T

Nigel Mansell, Lotus 95T

Fotó készítője: Sutton Images

Nigel Mansell – 1984-es Monacói Nagydíj

A borzalmas körülmények között tartott versenyen a Lotus pilótája, Nigel Mansell egyből átvette a vezetést Alain Prosttól, és körönként 2 másodperccel növelte az előnyét a keskeny monacói utcákon.

A 15. körben azonban Mansell elvesztette az irányítását az autója felett a Massenet-kanyar előtt, és odacsapta az hátsó szárnyát a szalagkorlátnak, amivel véget ért a versenye.

Race winner Alain Prost, McLaren and Ayrton Senna, Toleman, with their trophies

Race winner Alain Prost, McLaren and Ayrton Senna, Toleman, with their trophies

Fotó készítője: Ercole Colombo

Ayrton Senna – 1984-es Monacói Nagydíj

Mansell kiesése megnyitotta az utat egy másik feltörekvő tehetség, egy bizonyos Ayrton Senna előtt arra, hogy megmutassa, mire képes a Toleman volánjánál. Senna a 13. helyről rajtolva hamar átvágta magát a mezőnyön, és a 2. helyen autózva gyorsan közelített a vezetést visszaszerző Prostra.

Prost tisztában volt azzal, hogy elvesztheti még a vezetést a rohamozó brazillal szemben, és a célegyenesben a futam megszakításáért integetett a versenyigazgatóságnak, miután a piros zászló bebiztosította volna a győzelmét.

Senna a 32. körben el is ment a McLaren versenyzője mellett, azonban a Jacky Ickx vezette stewardok megszakították a versenyt, végeredményt pedig a 31. kör alapján hirdettek – Prosttal az élen, így Senna első dobogós helyezése egy győzelem helyett egy 2. hely volt a Forma-1-ben.

Damon Hill, Williams

Damon Hill, Williams

Fotó készítője: Motorsport Images

Damon Hill – 1993-es Német Nagydíj

Damon Hill abban a különleges helyzetben volt, hogy sorozatban kétszer is elbukta az első győzelmét az első williamses szezonjában, mindkétszer csapattársával, Alain Prosttal szemben.

Az 59 körös Brit Nagydíjon a 41. körben füstölt el a motorja, miután átvette a vezetést az élről rajtoló Prosttól. Két héttel később a Hockenheimringen még biztosabbnak tűnt Hill győzelme, miután ismét a 2. helyről rajtolva vezette a versenyt.

Két körrel a futam leintése előtt kényelmesen vezette a futamot Prost előtt, ekkor azonban bal hátsó defektet kapott, és még csak nem is tudott visszatérni a bokszutcába új kerekekért. Hill a következő futamon, a Magyar Nagydíjon már a dobogó legfelső fokára állhatott.

Jean Alesi, Ferrari 412T1

Jean Alesi, Ferrari 412T1

Fotó készítője: Sutton Images

Jean Alesi – 1994-es Olasz Nagydíj

A tifosi egyik legkedveltebb pilótája hazai földön szerezhetett volna győzelmet 1994-ben. Alesi a pole-pozícióból rajtolhatott, és kényelmes, 11 másodperces előnnyel vezette a futamot csapattársa, Gerhard Berger előtt, amikor a 14. körben bejött az első bokszkiállására.

Itt azonban egy szempillantás alatt nagyot fordult a világ a francia versenyző számára: egy sebességváltóprobléma miatt fel kellett adnia a versenyt.

Jacques Villeneuve, Williams FW18 Renault leads Damon Hill, Williams FW18 Renault

Jacques Villeneuve, Williams FW18 Renault leads Damon Hill, Williams FW18 Renault

Fotó készítője: Motorsport Images

Jacques Villeneuve – 1996-os Ausztrál Nagydíj

Villeneuve IndyCar bajnokként és az Indy 500 győzteseként robbant be a Forma-1-be 1996-ban a Williamsnél, és rögtön az első hétvégéjén megszerezte a pole-pozíciót. A futamon nagyot csatázott csapattársával, Damon Hillel a futamgyőzelemért, azonban egy olajnyomás-probléma miatt végül visszacsúszott Hill mögé a 2. helyre a futam utolsó pillanataiban.

Mika Hakkinen, Mclaren MP4-12

Mika Hakkinen, Mclaren MP4-12

Fotó készítője: Sutton Images

Mika Häkkinen – 1997-es Luxemburgi Nagydíj

Mika Häkkinen a Nürburgringen szerezte karrierjének első pole-pozícióját, amely a McLaren első pole-ja volt Ayrton Senna 1993-as Ausztrál Nagydíjon szerzett első rajtkockája óta.

Häkkinen pedig remekül ragadta meg az esélyét a vasárnapi versenyen: már 10 másodperccel vezetett csapattársa, David Coulthard előtt, amikor beütött a krach a McLarennél: először Coulthard alatt állt meg az autó a 43. körben, majd mindössze 1 körrel később Häkkinen McLarenje is lerobbant, tálcán kínálva a győzelmet Jacques Villeneuve-nek.

Juan Pablo Montoya, BMW Williams FW23 damaged car after the crash with Jos Verstappen, Arrows Asiate

Juan Pablo Montoya, BMW Williams FW23 damaged car after the crash with Jos Verstappen, Arrows Asiate

Fotó készítője: Sutton Images

Juan Pablo Montoya – 2001-es Brazil Nagydíj

Montoya már a 3. Forma-1-es versenyén megszerezhette volna az első győzelmét a Williams-BMW-vel, miután egy kemény manőverrel megelőzte Michael Schumachert. A verseny felénél már 30 másodperces előnye volt az élen, a 39. körben azonban Jos Verstappen Arrowsát készült lekörözni.

Miután elment a holland versenyző mellett, Jos megpróbált visszahúzódni az ideális ívre, viszont elmérte a féktávot, és ledarálta a Williamset. Montoyának később az azévi Olasz Nagydíjig kellett várnia, hogy először a dobogó legfelső fokára álljon.

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4/17 runs wide, Michael Schumacher, Ferrari F2002 pass

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4/17 runs wide, Michael Schumacher, Ferrari F2002 pass

Fotó készítője: Rainer W. Schlegelmilch / Motorsport Images

Kimi Räikkönen – 2002-es Francia Nagydíj

Kimi Räikkönen mindössze 1 szezonnyi F1-es tapasztalattal a háta mögött érkezett a McLarenhez 2002-ben, azonban már az év első versenyén, az Ausztrál Nagydíjon bebizonyította a 3. helyével, hogy nem véletlenül keltette fel Ron Dennisék figyelmét.

A Francia Nagydíjon pedig minden adott volt ahhoz, hogy megszerezze az első győzelmét, amikor 5 körrel a verseny vége előtt Allan McNish Toyotája elfüstölt. Räikkönen megcsúszott a Toyota által maga mögött hagyott olajon, Michael Schumacher pedig köszönte szépen a lehetőséget, és őt intették le elsőként.

Räikkönennek a 2. hellyel kellett megelégednie, azonban karrierjének egyik legnagyobb csalódásának tartja a Magny-Cours-ban elkövetett hibáját.

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, in Parc Ferme

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, in Parc Ferme

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc – 2019-es Bahreini Nagydíj

Leclerc 2018-ban meggyőző teljesítményt nyújtott a Sauber-Alfa Romeónál, arra azonban kevesen számítottak, hogy már a második ferraris versenyén pole-pozíciót fog szerezni.

Másnap a gyengébb rajtját követően is vissza tudta előzni csapattársát, Sebastian Vettelt, és szép előnyt épített ki a két Mercedes előtt is, amikor egy rövidzárlat miatt leállt az egyik hengere. Miután nem tudott védekezni Hamiltonnal és Bottasszal szemben, egy csalódást keltő 3. hellyel kellett beérnie.

George Russell, Mercedes F1 W11, in the pits

George Russell, Mercedes F1 W11, in the pits

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

George Russell – 2020-as Szahír Nagydíj

Miután Lewis Hamilton is elkapta a koronavírust, a Mercedes juniorpilótája élete egyik nagy lehetőségét kapta a világbajnoki címét már bebiztosító csapattól. Russell kevesebb, mint 1 tizeddel kikapva Bottastól az első sorból indulhatott, és át is vette a vezetést tőle az első kanyarban.

Jack Aitken balesete azonban az események szerencsétlen sorozatát indította el a Mercedesnél: Russell és Bottas gumijait összecserélték, ezért a britnek a biztonsági autós fázis alatt kétszer is ki kellett mennie a bokszba, azonban még a 7. helyről is feltornázta magát Perez mögé, akit valószínűleg a frissebb közepes keverékein el is kaphatott volna, ekkor azonban egy defekt végleg megfosztotta a győzelemtől – és helyette Perez szerezte meg az első F1-es futamgyőzelmét.

megosztás
hozzászólás
Alonso a MotoGP-s motorokról: „Ijesztőek”
Előző cikk

Alonso a MotoGP-s motorokról: „Ijesztőek”

Következő cikk

A Honda főnöke nem érti, miért törölték a Japán Nagydíjat

A Honda főnöke nem érti, miért törölték a Japán Nagydíjat
Hozzászólások betöltése