A Honda főnöke nem érti, miért törölték a Japán Nagydíjat

Ahogyan tavaly sem, úgy idén sem lesz Forma–1-es futam Japánban. A MotoGP is törölte az eseményét, továbbá a WEC sem utazik el az országba. Ennek ellenére pár hónapja megrendezték az olimpiát.

Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Toyota elnöke még szeptember végén beszélt arról, hogy ő például nem érzi fairnek, hogy egy olimpiához hasonló komoly eseményre sor kerülhetett, de az autó- és motorversenyeket törölni kellett.

Ugyanerről a témáról pedig nemrég Jamamoto Maszasi is beszélt az AS-Webnek. „Személy szerint, mint a motorsportokat kedvelő személy, örültem, hogy Akio Tojoda elnök ilyen megjegyzéseket tett.”

„Sokan azon tűnődünk, hogy az olimpiát miért lehetett, a motorsportos eseményeket pedig miért nem. Azzal is egyetértek, hogy a versenyzők is ugyanolyan sportolók, és ezt globálisan is el kéne ismerni” – mondta a Honda motorsportos igazgatója.

Még több F1 hír:

„Szerintem az olimpia a globális sport csúcsa, de nem mindenkinek ez a hivatása, miközben legyen szó négy kerékről vagy kettőről, a motorsportban mindenki hivatásos. Az autóversenyzők és a motorosok is a csapatuk profi sportolói.”

Az F1-es Japán Nagydíjat a jövő hét végén tartották volna meg, de helyette a Török Nagydíjra kerül majd sor. Jamamoto szerint pedig nem lettek volna problémák a rendezéssel, ezért sem érti a törlést. „Az F1 komoly szabályokat fektetett le magának, és sokféleképpen meg lehet rendezni egy eseményt.”

„Ezért szerintem a japán kormánynak ki kellett volna ezt használnia, és sort kellett volna keríteni a Japán Nagydíjra” – zárta mondandóját a hondás szakember. Valóban sajnálatos, hogy idén sem lesz ott verseny, hiszen a mezőny tagjai mellett vélhetően rengeteg szurkolónak is hiányzik már Szuzuka.

James Hunt fia szerint inkább Verstappen hasonlít az 1976-os világbajnokra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 10 elvesztett első Forma-1-es győzelem
Következő cikk Az Aston Martin szeretne „hamarabb” megegyezni Vettellel 2023-ról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország