DTM: Glock a pole-ban a hockenheimi szezonzárón, a bajnokesélyesek hátrébb

Szezonzárójához érkezett a 2017-es DTM-szezon, amely idén is Hockenheimben fejeződött be. Jöhetett az első futam időmérője. A két éllovas közül ez René Rastnak sikerült jobban. Mattias Ekström tízen kívül.

A listavezető Mattias Ekström úgy érkezett meg a Hockenheimringen rendezett szezonzáróra, hogy tulajdonképpen egészen kényelmes, 21 pontos, vagyis majdnem egy futamgyőzelemnyi előnye volt a gyakorlatilag DTM-újonc René Rasttal szemben. Mivel az időmérős pontokkal együtt még akár 56 pontot is lehetett szerezni, matematikai esélye még Jamie Greennek, Mike Rockenfellernek, Marco Wittmannak és Lucas Auernek is volt, de közel 50 pontos hátrányban ez a sansz már tényleg csak elméleti volt mindegyikőjüknek.

A reális forgatókönyv inkább az volt, hogy Ekström és Rast meccsel a bajnoki címért, de akár az is elképzelhető volt, hogy már az első futamon eldől minden, amelyhez Ekströmnek nyolc ponttal többet kellett szereznie márkatársánál.

Ehhez az első lépés a szombati időmérő volt, amely azonban nem (elsősorban) róluk szólt, ugyanis a pole-pozíciót az első versenyre Timo Glock szerezte meg a BMW-vel, és az első sorba egy másik BMW-s, Maxime Martin állhatott fel. A két legfőbb bajnokaspiráns közül René Rastnak a negyedik hely jutott, míg Ekström mindössze a tizenegyedik helyről kezdheti meg a versenyt. Ha már Rast: a német mindössze 33 ezredmásodperccel maradt le arról, hogy pontot kapjon időmérős teljesítményéért, így ez az esély elúszott neki, hogy faragjon hátrányából, viszont bizakodhat, ugyanis a versenyt sokkal jobb helyről kezdi Ekströmnél.

Az időmérő végeredménye

#VersenyzőAutóKöridőKülönbség
1 germany Timo Glock  BMW M4 DTM 1'30.648  
2 belgium Maxime Martin  BMW M4 DTM 1'30.685 0.037
3 united_kingdom Jamie Green  Audi RS5 DTM 1'30.770 0.122
4 germany René Rast  Audi RS5 DTM 1'30.803 0.155
5 italy Edoardo Mortara  Mercedes-AMG C63 DTM 1'30.806 0.158
6 canada Robert Wickens  Mercedes-AMG C63 DTM 1'30.836 0.188
7 germany Mike Rockenfeller  Audi RS5 DTM 1'30.839 0.191
8 germany Marco Wittmann  BMW M4 DTM 1'30.850 0.202
9 switzerland Nico Müller  Audi RS5 DTM 1'30.935 0.287
10 sweden Mattias Ekström  Audi RS5 DTM 1'30.956 0.308
11 united_kingdom Gary Paffett  Mercedes-AMG C63 DTM 1'30.958 0.310
12 canada Bruno Spengler  BMW M4 DTM 1'30.979 0.331
13 united_kingdom Paul di Resta  Mercedes-AMG C63 DTM 1'31.026 0.378
14 brazil Augusto Farfus  BMW M4 DTM 1'31.037 0.389
15 austria Lucas Auer  Mercedes-AMG C63 DTM 1'31.088 0.440
16 united_kingdom Tom Blomqvist  BMW M4 DTM 1'31.125 0.477
17 germany Maro Engel  Mercedes-AMG C63 DTM 1'31.390 0.742
18 france Loic Duval  Audi RS5 DTM 1'31.515 0.867
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat DTM
Esemény Hockenheim ll
Pálya Hockenheim
Versenyzők Jamie Green , Lucas Auer , Marco Wittmann , Mattias Ekström , Mike Rockenfeller , René Rast
Cikk típusa Jelentés az időmérőről
Címke 2017, audi, bmw, dtm, hockenheim, hockenheimring, jamie green, lucas auer, marco wittmann, mattias ekstrom, mercedes, mike rockenfeller, német túraautó-bajnokság, rene rast