Norris: „Sokkal többet érdemeltünk volna”

Lando Norris úgy érzi, sokkal több is lehetett volna ebben a szezonban számára és a McLaren számára, de az év végi balszerencsés események megfosztották őket a jobb eredményektől.

Norris: „Sokkal többet érdemeltünk volna”

A brit a negyedik helyről a hatodikra esett vissza az utolsó néhány futamnak köszönhetően egyéniben. Az évzáró Abu Dhabi Nagydíjat csupán a hetedikként tudta zárni, miután egy késői defekt miatt ki kellett állnia a bokszba, így pedig nem maradt esélye Carlos Sainz ellen.

A korábbi versenyeken pedig rendre valamilyen balszerencse sújtotta. Brazíliában már a rajt után ütközött Sainzcal, Katarban újabb defektet kapott, Szaúd-Arábiában pedig az első piros zászló miatt bukott sok pozíciót.

Ennek következtében pedig a nagyon ígéretesen alakuló idénye végül kevésbé jó véget ért, mert az egyéni pontversenyben Sainz elvette tőle az ötödik helyet, így ő lett a legjobb az élmezőny után. „Természetesen elkövettem pár hibát, Brazília elég sokba került például” – mondta a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„Ezt leszámítva viszont nagyon balszerencsések voltunk a defektekkel, a problémákkal és incidensekkel. A szezon második fele nem olyan volt, mint szerettük volna. Sokkal többet érdemeltünk volna. A csapat sokkal jobb munkát végzett, mint az az eredményekből látszik, és szerintem én is, csak hiányzott a szerencse, ennyi.”

Abu Dhabiban a futam elején a váltójával is voltak gondok, de a tíz körrel a leintés előtt bekövetkező defekt pecsételte meg igazán a sorsát. „Az tett tönkre mindent. A biztonsági autó után talán még lett volna lehetőségünk, hogy Carlos ellen harcoljunk a harmadik vagy negyedik helyért, és akkor még ötödik is lehettem volna a pontversenyben.”

„Úgy érzem, jó munkát végeztem azzal, hogy magam mögött tartottam Leclerc-t, majd Bottast is, és úgy gondolom, ment volna a futam legvégéig. Utána viszont a semmiért kellett kereket cserélni, ezért pedig nagy kár. Egy lassú defekt volt. A csapat először nem mondta meg, hogy mi az, csak azt, hogy a bokszba kell jönnöm, de a végén már sejtettem, miért.”

 

„Megint nem a saját hibánkból veszítettünk. Szóval ez egy újabb balszerencsés pillanat volt, egyszerűen elvették tőlünk a lehetőséget. Nem lehetek frusztrált, csak el kell fogadnom.” Hiába azonban a kevésbé jó zárás, Norris ragaszkodik ahhoz, hogy 2021 volt a legjobb szezonja.

„Sok dolog miatt nehezebb megemészteni, viszont ettől még úgy gondolom, nagyon boldog lehetek azzal, amit elértem. Még mindig van min javítanom, de örülök, így is ez volt a legsikeresebb évem. Személy szerint úgy érzem, mindent megtettem, hogy a csapatnak lehetősége legyen a Ferrari ellen.”

„Ugyan így sem jött össze, de ahogyan kezdtem az évet, az hozott minket jó helyzetbe. A Ferrari pedig már a legelső versenytől erős volt, és az emberek ezt nem vették észre. A végére pedig megelőztek minket. Szóval jók voltak, jobb munkát végeztek, mint mi, nekünk pedig jövőre még jobbnak kell lennünk” – fogalmazott a brit tehetség.

Masi nem szereti, ha kritizálják őt

megosztás
hozzászólás
A pilótáknak vegyes érzéseik vannak az abu dhabi pálya változásait illetően
Előző cikk

A pilótáknak vegyes érzéseik vannak az abu dhabi pálya változásait illetően

Következő cikk

Wolff: nem akarok Masival beszélni, mert itt nem csak Abu Dhabiról van szó

Wolff: nem akarok Masival beszélni, mert itt nem csak Abu Dhabiról van szó
Hozzászólások betöltése