A McLaren felfedte, Piastri miért nem tudott Norris közelébe érni a Kínai Nagydíjon

A wokingi alakulat csapatfőnöke, Andrea Stella elmondta, hogy az Oscar Piastri autója által a biztonsági autós újraindításnál összeszedett sérülés mértéke körönként négy tizedbe került az ausztrál versenyzőnek.

Oscar Piastri, McLaren MCL38

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Piastri, aki az ötödik helyre kvalifikálta magát szombaton, vasárnap csupán egy nyolcadik helyet tudott felmutatni, majdnem 43 másodperccel elmaradva márkatárásától, Lando Norristól, aki magabiztosan lett második.

Piastri látszólag nem tudta hozni ugyanazt a remek tempót, amit rutinosabb csapattársa, de ennek is megvoltak az okai. A biztonsági autós újraindításnál ugyanis Lance Stroll felöklelte Daniel Ricciardót, aki emiatt Piastri autójának ment neki hátulról.

Miután az első etapon a gumikopással küzdött, később a sérült autója miatt sem tudta ugyanazt a teljesítményt nyújtani, így pedig meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel. Ami a probléma mértékét illeti, Piastri a futam után így nyilatkozott: „Jelentős volt. Nem tudom, mennyi időmbe került, de megnézve az autó hátulját, az teljesen szét volt zúzva.”

Stella később aztán kifejtette, hogy versenyzője szépen tudott alkalmazkodni a sérült autójához, amely körönként nagyjából négy tizedmásodperccel volt lassabb. „Komoly veszteséget jelentett. Oscarnak megsérült a diffúzora. Jelentős mértékű hátsó leszorítóerőt veszített emiatt, így amikor láttuk a számokat, nem voltam túl optimista azzal kapcsolatban, hogy meg tudja tartani a pozícióját.”

„Szóval bár az eredménye kevésbé figyelemre méltó, mint Landóé, jó munkát végzett azzal, hogy megpróbálta megérteni, miként kell vezetnie az autót a nagymértékű veszteség ellenére is. Az autó nyilván erősen túlkormányzottá vált, de sikerült alkalmazkodnia, és maga mögött tudta tartani [Lewis] Hamiltont. Ez tehát egy erős eredmény volt a részéről.”

A McLaren egyébként a saját várakozásai ellenére nagyon jól muzsikált Kínában, és egyértelműen meglepték magukat azzal, hogy Norris az egyik Red Bullt verve második lett, hiszen előzetesen kármentésre készültek csupán. Miamiban pedig elvileg jön az első komoly fejlesztés az autóra, így Piastri reméli, a folytatásban gyakrabban lehetnek harcban a dobogóért.

Norris eközben arról beszélt, hogy egyáltalán nem számítottak ilyen jó eredményre a Kínai Nagydíjon.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon a legjobb eredményét méltatta az idei szezonban
Következő cikk FIA-elnök: a vádlóimnak „nem volt merszük, hogy meglátogassanak engem”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország