Ilyen büntetést remél Marko az „új bizonyítékaik” alapján a Hamilton-Verstappen esetben

A Red Bull kérvényezte a 2021-es Brit Nagydíjon történt Verstappen-Hamilton baleset újravizsgálását, az osztrákok tanácsadója, Helmut Marko pedig amellett, hogy bízik a fellebbezési kérelmük erősségében, meghatározta azt is, hogy milyen büntetést látna szívesen.

Ilyen büntetést remél Marko az „új bizonyítékaik” alapján a Hamilton-Verstappen esetben

A 2021-es Brit Nagydíj közben Helmut Marko úgy nyilatkozott a német Sky-nak, hogy Hamiltont el kéne tiltania az F1-nek azután, hogy kilökte a pályáról Max Verstappent, azonban később az expilóta is elismerte, hogy erre igen kicsi esély lesz akkor, ha nem találnak új bizonyítékokat, amellyel valahogyan Hamilton „bűnösségét” támasztaná alá.

Lewis Hamilton 10 másodperces büntetést kapott az esetért, amely végül a piros zászlóval együtt nem akadályozta különösebben abban, hogy ismét megnyerje a hazai futamát, ezt pedig nagyon nehezen nyeli le a Red Bull.

Az FIA azonban kedd délután bejelentette, hogy a Red Bull élt a fellebbezési kérelmével, és az FIA, valamint a két csapat részvételével csütörtök délután tárgyalják újra, hogy érdemes-e a Red Bull új érvei mentén folytatni az eset vizsgálását.

Még több F1 hír:

„Olyan, új tényeket hozunk most magunkkal, amelyek még nem álltak rendelkezésünkre akkor, amikor megszakították (piros zászlóval) a versenyt, amikor döntöttek a büntetésről” – nyilatkozta Marko a német RTL-nek.

„Részben azért, mert Max miatt aggódtunk, de most ezeket a tényeket is visszük magunkkal csütörtökön, és reményeink szerint újragondolják az ítéletet, mert még mindig úgy gondoljuk, hogy túl enyhe büntetést kapott Hamilton.”

Marko azt is elmondta, hogy milyen büntetésben reménykedik, és ismét elővette az eltiltást:

„Olyan büntetést tartanánk megfelelőnek, amely megakadályozta volna a futamgyőzelmét. Vagy egy áthajtásos büntetés, vagy eltiltás a következő versenyről, valami ilyesmi. Erről azonban ismét a stewardok döntenek, egyelőre boldogok vagyunk, hogy újratárgyaljuk az ügyet, és majd meglátjuk, most mi lesz a véleményük.”

„Szerintem az általunk bemutatott új bizonyítékok kicsit más megvilágításba helyezik majd az ügyet.”

megosztás
hozzászólás
Jó hírt kapott a Red Bull a Hondától Verstappen balesete után
Előző cikk

Jó hírt kapott a Red Bull a Hondától Verstappen balesete után

Következő cikk

Ezen a napon nyert Hamilton először a Mercedesszel – éppen a Hungaroringen

Ezen a napon nyert Hamilton először a Mercedesszel – éppen a Hungaroringen
Hozzászólások betöltése