Éld át Kimi Raikkönen utolsó F1-es hétvégéjét az F1 által készített videó segítségével!

Közel két hónapja, hogy Kimi Raikkönent utoljára láthattuk versenyzni a Száguldó Cirkuszban. Pénteken a Forma–1 egy különleges videót töltött fel az utolsó hétvégéjéről.

Éld át Kimi Raikkönen utolsó F1-es hétvégéjét az F1 által készített videó segítségével!

Kimi Raikkönen 2001-ben kezdte Forma–1-es pályafutását a Saubernél, majd 2002-ben a McLarennél folytathatta. 2007-ben csatlakozott a Ferrarihoz, ahol aztán világbajnok lett, ami máig az olasz csapat legutóbbi világbajnoki címe. 2012-ben a Lotushoz került, miután két szezonon keresztül a rali-világbajnokságban versenyzett.

2014-ben aztán visszatért a Ferrarihoz, majd 2019-ben az Alfa Romeo Racingnél kapott helyet, ahol 2021 végéig maradt, amely szezon után talán most már tényleg visszavonult a Forma–1-ből. Végül 21 futamgyőzelemmel vonult vissza, amivel ő a legsikeresebb finn pilóta, ha csak a győzelmeket nézzük. Emellett 2020-ban ő lett a legtöbb futamon induló pilóta a királykategória történelmében, végül 349 futamon indult el összesen.

Ezen eredmények ellenére a Forma–1-es szurkolók mégis inkább a stílusa miatt szeretik a Jégembert, akinek védjegyévé vált az interjúkban adott egyszerű válaszai. Kimi pályafutása során rengetegszer nehezítette meg a riporterek dolgát az „interjúkészségével“, számtalan aranyköpés kötődik a nevéhez.

Még több F1 hír:

A legismertebb talán mégis a „Leave me alone“, mely szlogenre válaszolt csapata, az Alfa Romeo is, amikor 2021 végén Abu Dhabiban utoljára matricázták fel Raikkönen autóját, melyen helyet kapott a „Dear Kimi, we leave you alone“ felirat is. A szurkolók azonban nem maradtak Kimi nélkül, ugyanis az F1 hivatalos Youtube- csatornája közzétett egy videót a finn utolsó hétvégéjéről.

 

Raikkönen a videó végén aláírt egy sisakot csapattársának és egyben barátjának, Antonio Giovinazzinak, az olasz pilóta pedig meginvitálta otthonába barátját, valamint családját is, aminek Kimi gyermekei, Rianna és Robin nagyon örültek. A teljes videó ezen a linken tekinthető meg!

Az Aston Martin is életre keltette a Mercedes erőforrását - VIDEÓ

megosztás
hozzászólás
A Mercedes újabb fotót osztott meg a 2022-es autó bemutatója előtt
Előző cikk

A Mercedes újabb fotót osztott meg a 2022-es autó bemutatója előtt

Következő cikk

A vártnál sokkal kevesebbért kelt el Alonso 2004-es Renault-ja

A vártnál sokkal kevesebbért kelt el Alonso 2004-es Renault-ja