Sainz szerint a Ferrari kinőtt abból, hogy fejeknek kell hullnia egy-egy hiba után
Csalódást keltő szezont élt át a Ferrari, ugyanis a csapat úgy vágott neki az évnek, hogy a világbajnoki címért küzdhet, ezzel szemben már a szezon első felében lemaradtak a Red Bullról. Carlos Sainz szerint azonban van olyan terület, ahol fejlődtek.

A Forma-1-es szezonból még négy nagydíj van hátra, de Carlos Sainz óvatosan tekint vissza az évre. A Ferrari a szezon elején úgy tűnt, hogy a világbajnoki címért fog harcolni, csakhogy végül ez nem jött össze, de a spanyol pilóta nem hibáztatja csapatát.
Bár Max Verstappen kiváló szezont fut, a Ferrarinak mindenképpen van miért szemrehányást tennie 2022-ben. Elvégre az olaszok autója nem sokkal gyengébb, mint a Red Bull Racingé, így a legendás istállóval kapcsolatban az az érzés, hogy sokkal több volt ebben a szezonban.
A Ferrarin belül tehát úgy tűnt, hogy nagy a pánik, de Sainz szerint nem volt okuk az aggodalomra. A pilóta úgy vette észre, hogy a csapat tanult valamit az elmúlt évekből, amikor gyakran érzelmekből cselekedtek. „Valakit hibáztatni vagy kirúgni kellett egy-egy hiba után. Idén sokkal nagyobb az egység" - mondta.
A szezon során a Ferrari több stratégiai hibát is elkövetett, ami miatt többször felszólították őket arra, hogy változásra van szükség a személyzetben. Sainz azonban nem csak a stratégiát nevezi meg a hibák okának. „Ha megnézem a hibáinkat, minden alkalommal más hibákat követtünk el" - mondta.
Az új főszponzor lehetővé teszi a Haasnak a költségvetés maximalizálását
Magnussen: remélem Mick a csapattársam marad, abszolút megérdemelné
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.