Bottas úgy járt, mint Verstappen, de a Mercedes megoldotta

megosztás
hozzászólás
Bottas úgy járt, mint Verstappen, de a Mercedes megoldotta
Szerző:
, Szerkesztő
2019. máj. 10. 17:17

A Mercedes a forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki napján nem mutatta jelét megingásnak, és tartja az egy lépés távolságot a Ferraritól.

A címvédő istálló színeiben Valtteri Bottas nyerte mindkét barcelonai szabadedzést pénteken, míg Lewis Hamilton az elsőn negyedik, a másodikon második lett. A csapat honlapján azt írja, hogy a tréningeken a feladat az volt, hogy kipróbáljanak minden új elemet, és adatot gyűjtve szombatra javítsanak a beállításon.

A mezőny idén másodszor jár a katalán pályán, a szezon előtt szokás szerint itt tartották a kéthetes tesztet, amelyen a Mercedes még nem szerepelt kiemelkedően. "Mindig érdekes a nap, amikor új elemek kerülnek az autóra, hogy kipróbáljuk, megtapasztaljuk mire képesek. Az autó nagyon jó volt ma, de nem lehet a téli tesztekhez hasonlítani a történteket, az egy teljesen másik autó volt. A körök kiegyensúlyozottsága is jobb most, szóval úgy néz ki, hogy irányba haladunk. A péntek jó volt, de a Ferrari nagyon közel van. Léptünk egyet előre, de meg kell várni a szombatot, hogy kiderüljön, mire elég" - értékelte az első két szabadedzést Bottas.

Még több F1 hír:

Csapattársa, a címvédő Hamilton szerint eredményes volt a pénteki nap, de még nem tudni, Bakuhoz képest mi a helyzet. "Elég szeles volt ma a pálya, és emiatt a körülmények trükkösek voltak, de a három különböző keveréken szerzett idők elég jók voltak, és van egy csomó adtunk, amit kielemezhetünk, miután a tejes pénteki programot teljesíteni tudtunk. Mindenki keményen dolgozott az új csomagon, de a változást egyelőre nehéz érezni, mert annyira mások a körülmények, mint a bakui városi pályán. Az egyensúlyon kell sokat dolgozni" - mondta a brit.

Andrew Shovlin, a Mercedes vezető mérnöke szerint Bottasnak zökkenőmentesebben indult a Spanyol Nagydíj, annak ellenére, hogy a finn autójában Max Verstappenéhez hasonló jelenséget fedeztek fel. "Tudtuk, hogy a téli teszteken nem voltunk elég erősek, és éppen ezért elégedettek vagyunk a pénteki tempóval. Valtterinek könnyebb dolga volt az autóval, mint Lewisnak, de mindkettejüknek akadtak olyan kanyarok a pályán, amin még dolgozni kell. Volt egy olajszivárgásunk Valtteri autóján az első edzésen, ami visszavetett minket, mielőtt sikerült neki megfutni a hosszabb programokat a tréning végén. Szerencsére semmilyen komolyabb sérülés nincs a motorral, a második edzésen már nem is volt gondunk. Az új elemek kapcsán még ki kell elemezni az adatokat" - mondta pénteken Shovlin.

A Haas megcsípné a Red Bullt Barcelonában

Előző cikk

A Haas megcsípné a Red Bullt Barcelonában

Következő cikk

A Q3-at célozza meg a Renault a spanyol időmérőn

A Q3-at célozza meg a Renault a spanyol időmérőn
Hozzászólások betöltése