Forma-1 Ausztrál Nagydíj

Alonso: ez volt „a legjobb időmérőnk” 2023-ban, hiába győztek le a Mercedesek

Fernando Alonso azon a véleményen van, hogy az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján elért negyedik helye összességében „a legjobb időmérője” volt eddig 2023-ban, pedig ezúttal mindkét Mercedes le tudta őt győzni.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, in Parc Ferme after Qualifying

Miután a Red Bull-os Sergio Perez már a Q1-ben kiesett, Alonso volt a favorit arra, hogy megszerezze az első soros indulás jogát a vasárnapi viadalra, miközben a nagy esélyes természetesen Max Verstappen volt, aki ezen a téren nem is okozott csalódást, hiszen magabiztosan nyert.

A kétszeres bajnok mögött azonban ezúttal a Mercedesek szolgáltatták a meglepetést, hiszen George Russell a második, Lewis Hamilton pedig harmadik tudott lenni. Hiába azonban a negyedik pozíció, Alonso szerint erős időmérőn van túl, hiszen időben most van a legközelebb Verstappenhez.

„A teljesítményt tekintve szerintem ez volt a legjobb időmérőnk a három közül. Most vagyunk a legközelebb a pole-hoz, szóval gyorsnak érzem magam, az autót könnyű vezetni és élvezem is” – reflektált Alonso az Autosport/Motorsport.com-nak az Albert Park-i teljesítményére.

Az tény, hogy Bahreinben a spanyol ötödik volt, hat tizednél is nagyobb lemaradással Verstappenhez képest, míg Szaúd-Arábiában Perezt követte 465 ezredes hátránnyal, most pedig jött Ausztrália, ahol 407 ezredet kapott a hollandtól.

Ha viszont figyelembe vesszük azt, hogy a melbourne-i kör 11 másodperccel gyorsabb, mint a dzsiddai, akkor Alonso megállapítása nem feltétlenül állja meg a helyét. Ettől függetlenül a célok vasárnapra egyértelműek. Le akarja győzni a Mercedeseket, még ha tudja is, hogy nehéz lesz.

Alonso egyébként arról is beszélt, hogy nem igazán lepődött meg a Mercedes erős teljesítményén, és nem lesz könnyű dolga, ha le akarja őket győzni vasárnap.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris elismerte: nem nyújtja a legjobbját a McLaren gyenge 2023-as F1-es autójában
Következő cikk Magnussen már Hülkenberg időmérős beállításait használja

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország