Hamilton úgy érzi, a jelenlegi szerződésénél is jobb kell a Mercedestől

Lewis Hamilton elmondta, hogy az új Forma–1-es szerződésének aláírása azért késik ennyit, mert a csapaton kívüli tágabb összképet is figyelembe kell vennie. A folytatás szinte garantált, de egyelőre nem prioritás az új kontraktus megkötése.

Hamilton úgy érzi, a jelenlegi szerződésénél is jobb kell a Mercedestől

A világbajnok eléggé felkavarta az állóvizet a legutóbbi versenyhétvégén, amikor arra tett utalást, hogy „nincs garancia” rá, hogy jövőre is a Mercedesnél marad, miután a mostani szezon végén lejár a velük kötött megállapodása.

Ettől függetlenül viszont ő és a csapat is folytatni szeretné a közös munkát 2021-ben, annak ellenére, hogy a megbeszélések addig nem indulnak el, míg nincs bebiztosítva mindkét bajnoki cím sorsa.

A szerződéssel kapcsolatos tárgyalások körüli kérdésekről Hamilton a Török Nagydíj előtt elmondta, hogy megfelelő mennyiségű időt kell majd rászánni a dologra, mivel az új megállapodásnak az F1-es autó vezetésén kívüli aspektusokat is magában kell foglalnia.

Még több F1 hír:

„Úgy hiszem, hogy az enyém a legjobb szerződés ami a felépítését és az idő menedzselését illeti. A körém felállított csapattal szerintem minden nagyszerűen alakult. Én azonban mindig azt nézem, hogy miként tudnánk még fejlődni.”

„Hogy lehetnék még hatékonyabb, és hogy tehetnék még többet a partnerek számára? Hogyan helyezhetem magam olyan pozícióba, hogy még többet tehessek a csapatért? Alapesetben könnyű lenne aláírni a szerződést, aztán nem gondolni arra, hogy mi következik utána.”

„Én pedig nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a Mercedesszel akarom folytatni. Segíteni szeretnék nekik a változásokat sürgető küldetésükben. Egyre zöldebbé teszik az autóikat, elektromosabbá, és segíteni akarok nekik a közúton is” – ecsetelte a brit.

 

„A diverzitás elősegítésében is segíteni szeretnék nekik. A saját szervezetünkön belül, de minden másik szervezeten belül is. Nincs belőle elég. Szóval sok megbeszélnivaló van, és sok mindenen kell még végigmenni.”

Ugyan sokan úgy értelmezték Hamilton imolai megjegyzését, hogy akár az F1-ből is távozhat, a brit később egyértelműen azt mondta, hogy a célja továbbra is a sportágban maradás. „Szerintem majd sort kerítünk rá. Ha nem a munka végeztével, akkor majd az év végén.”

„Semmi sincs kőbe vésve még. Ez csak arról szól, hogy beszéljünk róla. Ebben a pillanatban azonban még nem érzem úgy, hogy végeztem volna. Mindig vannak területek, ahol fejlődni lehet. Imádok versenyezni. Imádom a kihívást, és nem hinném, hogy ez egyhamar megváltozna” – zárta Hamilton, aki tehát maradni akar, de a szerződése egyelőre még ráér.

Jövőre már csak három szezon előtti tesztnap lesz

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Leclerc elárulta, miben fejlődött leginkább
Előző cikk

Leclerc elárulta, miben fejlődött leginkább

Következő cikk

BREAKING: 2025-ig az Interlagoson marad a Forma-1 brazil futama!

BREAKING: 2025-ig az Interlagoson marad a Forma-1 brazil futama!
Hozzászólások betöltése