Leclerc elárulta, miben fejlődött leginkább

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc szerint bár a Ferrari 2020-as szezonja igen nehézre sikerült, ő maga úgy érzi, jobb pilóta lett. Leclerc szerint nyugodtabb lett és a gumikat is jobban kezeli idén, az pedig, hogy milyen kemény évet éltek át, közelebb hozta a csapathoz.

Leclerc elárulta, miben fejlődött leginkább

Miután 2019-ben megszerezte első futamgyőzelmeit, Charles Leclerc idén már a Q3-ba is nehezen került be időnként a Ferrari formájának köszönhetően. A monacói így is az ötödik azonban a vb-pontversenyben, kényelmesen verve távozó csapattársát, Sebastian Vettelt.

„Örülök, elégedett vagyok azzal, ahogyan fejlődöm a szezon kezdete óta. Főleg a gumikezelés szempontjából, ami tavaly talán a gyenge pontom volt. Sok munkát öltem bele és ez kifizetődni látszik.”

Még több F1 hír:

„Ez pozitívum, ráadásul az ilyen nehéz pillanatokban az ember közelebb kerül azokhoz, akikkel együtt dolgozik. Pont ez történik velem is. Próbálunk egymásnak segíteni, hogy visszakerüljünk a helyünkre. Eközben sok erős kapcsolatot alakítunk ki, ami a csapat jövőjére nézve hasznos. Ez örömteli, de azért remélem, hamar túllendülünk a nehéz időszakon.”

Arra a kérdésre, hogy egy kevésbé versenyképes autóval, vagy egy gyorsabbal tanul-e többet, elmondta, szerinte ezt lehetetlen eldönteni: „Igazából a mi autónk idén gyengébb, szóval arról nem tudok nyilatkozni, hogy mi lett volna, ha jobb lenne. Mindenesetre határozottan jobb pilóta lettem.”

 

„Az ilyen nehéz időkben másra találom meg az elszántságomat, magamra összpontosítok, próbálok fejlődni, még ha nem is a dobogóért vagy győzelmekért harcolok. Számomra ez is olyan fontos, mintha az élmezőnyben lennék, például korábban egyáltalán nem voltam egy türelmes alak, de a jelenlegi helyzetben muszáj, hogy az legyek.”

„Úgy érzem, ebben is fejlődtem. Szóval sokkal erősebbnek érzem magam, mint a szezon elején voltam, még ha nem is vagyok benne teljesen biztos a helyzetünk miatt. A hozzáállásom viszont nem változott, folyamatosan próbálom felismerni és javítani a gyengeségeimet.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen: hamar döntést kell hozni
Előző cikk

Verstappen: hamar döntést kell hozni

Következő cikk

Hamilton úgy érzi, a jelenlegi szerződésénél is jobb kell a Mercedestől

Hamilton úgy érzi, a jelenlegi szerződésénél is jobb kell a Mercedestől
Hozzászólások betöltése