Az OXXO Racing idén is rajthoz áll a Hungaroringen!

Elmúlt hétvégén Silverstone-ban rendezték az angol kamion-bajnokság (BTRA) soron következő versenyhétvégéjét. Az OXXO Energy Truck Race Team angol versenyzője, Ryan Smith a tabella élén érkezett Silverstone-ba, s a célja azon a hétvégén is előnye növelése volt, amit tökéletesen teljesített is.

Az OXXO Racing idén is rajthoz áll a Hungaroringen!

Pole pozícióból megnyerte az első futamot, a további négyen pedig egy második és három negyedik helyet szerzett. Ezzel az eredménnyel ő gyűjtötte a legtöbb pontot hétvégén, így tovább amellett, hogy előnye tovább nőtt üldözőivel szemben, egyre biztosabban halad a bajnoki cím felé.

A csapat már úton Magyarország felé, hiszen augusztus 27-28-án a Hungaroringre látogat a Truck Race mezőnye, ahol Ryan a magyar közönség előtt fog bemutatkozni az egyetlen magyar csapat, az OXXO Racing színeiben.

 - Izgatottan várom a Hungaroringet - mondta el Ryan -, azt tudom milyen hazai közönség előtt versenyezni, de kíváncsi vagyok milyen érzés lesz az egyetlen magyar csapatot képviselni saját hazájában. Mindent meg fogok tenni a jó eredményekért, és bízom a magyar közönség támogatásában.

A program már 25-én csütörtökön elindul, ugyanis délelőtt sajtótájékoztató, délután pedig felvonulás lesz Budapest utcáin.

A versenykamionok konvoja 17.00 órakor indul rendőri felvezetés mellett a Hungaroringről, majd várhatóan 17.40 körül érkezik meg az Ötvenhatosok terére, ahol a kamionok este 20.00 óráig lesznek kiállítva a közönség számára. Lehet majd fényképezni a kamionokat, versenyzőket, lesz autogram osztás, természetesen az OXXO Racing versenykamionja és pilótája, Ryan Smith is megtalálható majd a helyszínen.

Pénteken sajtó autóztatás és edzések lesznek, a hétvége programja pedig lentebb olvasható.

Sok szeretettel várunk idén is mindenkit a Hungaroringen augusztus 27-28-án, gyertek a csapat sátrához, szurkoljunk együtt versenyzőnknek, hajrá OXXO, hajrá Magyarország!

A hétvége időterve:

Augusztus 27. szombat:

08:55-09:25 Időmérő-Suzuki Cup

09:30-09:502. Szabadedzés-FIA European Truck Racing Championship

10:00-10:50KamionkorzóKamionok

11:00-11:201. Időmérő (Q1)FIA European Truck Racing Championship

11:25-11:35„SUPER POLE” (A Q1 top 10 versenyzőnek)FIA European Truck Racing Championship11:4512:40KvalifikációBlancpain GT Series Sprint Cup

12:45-13:10SHOW

13:15.13:45 Rajtrács látogatás FIA European Truck Racing Championship

13:45-14:151. Verseny (11 kör=48,191 km)FIA European Truck Racing Championship

14:30-15:001. VersenySuzuki Cup

15:15-15:45Rajtrács látogatásFIA European Truck Racing Championship

15:45-16:152. Verseny (11 kör=48,191 km)FIA European Truck Racing Championship

16:30-17:15Rajtrács látogatásBlancpain GT Series Sprint Cup

17:15-18:15Kvalifikációs versenyBlancpain GT Series Sprint Cup

Augusztus 28. vasárnap:

08:40-08:55 „WARM –UP” Suzuki Cup

09:00-09:15 „WARM –UP" FIA European Truck Racing Championship

09:20-09:40 „WARM –UP” Blancpain GT Series Sprint Cup

10:00-10:20 20 perc2. Időmérő (Q2)FIA European Truck Racing Championship

10:25-10:35 „SUPER POLE” (A Q2 top 10 versenyzőnek)FIA European Truck Racing Championship10:5011:20 2. Verseny Suzuki Cup

11:45-12:30Rajtrács látogatás Blancpain GT Series Sprint Cup

12:30-13:30VersenyBlancpain GT Series Sprint Cup

13:40-14:10Rajtrács látogatás FIA European Truck Racing Championship

14:10-14:403. Verseny (11 kör=48,191 km) FIA European Truck Racing Championship

14:50-15:203. VersenySuzuki Cup15:3016:20Kamionkorzó

16:30-17:00Rajtrács látogatás FIA European Truck Racing Championship

17:00-17:304. Verseny (11 kör=48,191 km) FIA European Truck Racing Championship

megosztás
hozzászólás
Michelisz, Kiss Norbi vs. GP-Live.hu a gokartpályán

Előző cikk

Michelisz, Kiss Norbi vs. GP-Live.hu a gokartpályán

Következő cikk

Kiss Norbert szupermotiváltan várja a hazai futamokat!

Kiss Norbert szupermotiváltan várja a hazai futamokat!
Hozzászólások betöltése