BRÉKING

Kiss Norbert szupermotiváltan várja a hazai futamokat!

Kiss Norbert gondolatai a hétvégén megrendezésre kerülő versenyhétvégével kapcsolatban. A kétszeres Európa-bajnok természetesen rendkívül motivált, látványos akciókat ígér a Hungaroringre.

Kiss Norbert írása a Motorsport.com számára

Hazatérek!

„Már csak pár nap van hátra a hazai futamomig a Hungaroringen, ami az ötödik forduló lesz az FIA ETRC 2016-os szezonjában, és már nagyon türelmetlenül várom, hogy elérkezzen a hétvége. Tavaly kétszer is nyertem hazai pályán, miközben úton voltam a 2015-ös címhez, és annyira jó érzés volt. A magyar rajongók tényleg nagyon lelkesek, nagy támogatásban részesítenek. Különleges érzés mindez, és nagyon alázatos érzéseket váltanak ki belőlem.”

„Ez a szezon nagy váltás volt számomra, hiszen úgy döntöttem, a tél folyamán csapatot váltok, és egy új és izgalmas projektbe vágok bele a Tankpool24 Racing Mercedes-Benz csapattal. Nagyon rövid idő alatt alakítottunk ki hihetetlenül erős kötelékeket, már nyertem is egy futamot, negyedik helyen vagyok a bajnokságban. Hogy őszinte legyek, ez sokkal jobb, mint amit lehetségesnek tartottam szezonkezdésnek, mert minden új volt számomra, iszonyatosan sok munka várt ránk a fejlesztésben.”

„Egy új vázzal kezdtünk, folyamatosan lettünk egyre gyorsabbak, sok pontot szereztünk. Nogaróban megszereztem a pole-t és a győzelmet még júniusban, ami elégedettségre adott okot – nagyon is. Fantasztikus csapattal rendelkezünk, egy nagyon tehetséges sráccal Stefan Honens személyben, aki a technikai igazgató; valószínűleg ő a mester a paddockban, ami a mérnöki vonalat illeti.”

„Stefan és a csapat teljes gőzzel dolgozik január óta. Úgy értem, őrülten sok órát fordítottak arra, hogy biztosítsák: a Tankpool24 Racing Mercedes-Benz kamionja képes legyen az élen haladni. Nem volt könnyű, volt részünk pár nehézségben, de amikor télen csatlakoztam a csapathoz, tudtam, hosszú távra fog szólni a projekt, és időre lesz szükségünk hozzá. A Nürburgringen sikerült szerezni egy újabb dobogós eredményt, szóval jó hétvégét követően érkezek a Hungaroringre. Tényleg harcolunk ezekért az eredményekért, miközben folytatjuk a Mercedes-Benz fejlesztését. A riválisok olyan kemények, mint mindig is voltak, vagy talán még keményebbek idén.”

kissnorb02

„Remek volt a tavalyi szezon, rekordszámú, 19 futamot nyertem meg, így gyakran a nagy csaták előtt haladtam. Az idei év más. Idén lelátóról nézhetem, ahogy Jochen Hahn és Adam Lacko harcol a címért, akik között egyetlen pont a különbség. Reálisan nézve én a harmadik pozícióért vagyok versenyben, de ígérhetem, minden futamon keményen fogok harcolni a győzelmekért. Intenzív versenyzés folyik 2016-ban, tényleg szórakoztató a rajongók számára. Az FIA ETRC új promóterekkel rendelkezik idén, és látjuk ennek hasznát a szervezetnél, de ami a legfontosabb, hogy remek közvetítést kapnak a rajongók – különösen azzal, hogy megmutatják minden futam legfontosabb eseményeit. Németországban élőben adták mind a négy futamot, és ugyanígy lesz Magyarországon is.”

„Magabiztosnak érzem magam a magyar hétvége előtt, miszerint jó showt nyújthatok a rajongóknak. A pályának feküdnie kellene nekünk, és persze a magyar rajongók támogatása nyújt pár extra tizedet! Szupermotivált vagyok a győzelmeket illetően. Egy biztos: nehezebb lesz, mint tavaly, de még motiváltabb vagyok 2016-ban, mert tudom, nem mi vagyunk a favoritok. A nehezebb úton érjük el az eredményeket, és bizonyos értelemben ez még nagyobb elégedettséggel tölt el. Amit ígérhetek a rajongóknak, az sok látványos akció, és 100 százalékos elkötelezettség részemről és a Tankpool24 Racing Mercedes-Benz csapat részéről.”

„Szóval várom, hogy Téged is lássalak a Hungaroringen augusztus 27-én és 28-án. Kérlek, gyere el, köszönj oda a paddockban. Az új promóterek kialakítottak egy jó kis Rajongói Falut, különleges hangulat lesz. Ott találkozunk!”

Üdvözlettel,

Norbi

Ha jegyet szeretnél vásárolni az FIA ETRC ötödik hétvégéjére, kattints erre a linkre:

http://kamionfesztival.hu/en/?page_id=16502

Ha nem tudsz kilátogatni a Hungaroringre, akkor a különleges közvetítésért kattints erre a linkre:

http://www.fiaetrc.com/live

NK2

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az OXXO Racing idén is rajthoz áll a Hungaroringen!
Következő cikk Erős jelenléttel készül a Goodyear a Kamion EB magyar hétvégéjére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország