Hatautós tömegbaleset a W Series spái időmérőjén, ketten a kórházban - frissítve!

A Forma–1-es második szabadedzés után nem sokkal vette kezdetét a női W Series időmérő edzése Spa-Francorchamps-ban, amelyet egyébként Jamie Chadwick nyert meg, de biztosan nem emiatt, hanem egy komoly baleset miatt marad emlékezetes az esemény.

Hatautós tömegbaleset a W Series spái időmérőjén, ketten a kórházban - frissítve!

Összesen hat pilóta volt érintett az incidensben, amely az Eau Rouge-ban következett be, miután vélhetően a tapadás hiánya miatt sorra csúsztak ki az egymás után érkező autók. A legrosszabbul a hírek szerint Ayla Agren és Beitske Visser járt, akiket kórházba kellett vinni további vizsgálatokra.

Mellettük még Sarah Moore, Abbie Eaton, Belen Garcia és Fabienne Wohlwend volt érintett. Moore volt az első, aki elveszítette irányítását az autója felett, majd pedig a mögötte jövők is a gumifalba csúsztak.

Még több hír:

Eaton autója aztán a levegőbe emelkedett, miután oldalról eltalálták, és Visser is hasonlóan járt, akibe ráadásul kétszer is belerohatnak, a második ütközés után pedig fel is borult a holland versenyzőnő autója, és csak a Raidillon tetején, a pálya közepén állt meg.

Az esetet követően a W Series röviden közölte, hogy mindenki megúszta komolyabb sérülések nélkül: „Minden, a balesetben érintett pilóta orvosi ellátást kapott, Ayla Agrent és Beitske Vissert pedig kórházba vitték további vizsgálatokra. Nemsokára jelentkezünk.”

A többi versenyzőt láthatóan megviselték a történtek. Ez az újabb komoly incidens azok után következett be, hogy sokan többször is felhívták arra a figyelmet, hogy talán javítani kéne a beláthatatlan kanyar biztonságán.

 

Jack Aitken, a Williams F1-es tartalékja például néhány hete szenvedett komolyabb sérülést ugyanitt, miután a Spái 24 órás futamon egy hasonló tömegbalesetbe keveredett, melynek következtében eltört a kulcscsontja és néhány csigolyája is.

Az akkori gondok után Callum Ilott is felszólalt a közösségi médiában, hogy valamit tenni kéne, mert ennek így nem lesz jó vége. Jól tudjuk 2019-ből, hogy ennél komolyabb következményei is lehetnek egy ilyen esetnek, hiszen Anthoine Hubert itt veszítette életét az F2-es futamon, Juan Manuel Correa pedig közel életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Amikor azonban az F1 versenyigazgatóját, Michael Masit kérdezték Spa biztonságáról, ő elmondta, hogy az rendelkezik az FIA 1-es besorolásával, így nincsen szükség változtatásra. Mindezek után talán érdemes lenne újragondolni ezt, még mielőtt valaki mástól is el kell búcsúznunk.

Frissítés: szombat délelőtt szerencsére jó hírek érkeztek: mindkét versenyzőnőt, Agrent és Vissert is kiengedték a kórházból. 

Elképesztő kör Belgiumban Alonso szemszögéből

megosztás
hozzászólás
Doohan nyerte az esős F3-as időmérőt, Tóth a 25. helyen zárt

Előző cikk

Doohan nyerte az esős F3-as időmérőt, Tóth a 25. helyen zárt

Következő cikk

Kis híján az eső, végül Colombo nyerte az F3 első futamát!

Kis híján az eső, végül Colombo nyerte az F3 első futamát!
Hozzászólások betöltése