Habsburg három pontszerző helyezéssel kezdte a Toyota Racing Series szezont

Habsburg Ferdinánd három top 7-es helyezéssel kezdte meg a 2017-es évét a Toyota Racing Series szezonnyitó versenyhétvégéjén, melynek a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Ruapana Park versenypálya adott otthont.

Habsburg három pontszerző helyezéssel kezdte a Toyota Racing Series szezont

A 19 éves versenyző magabiztosan tért vissza a sikeres 2016-os szezonjának ugródeszkájaként szolgáló új-zélandi versenysorozatba, és egyben első győzelmének színhelyére. 

Habsburg kiválóan kezdte meg az első versenyhétvégéjét az M2 Competition csapat színeiben, olyannyira, hogy az első edzésen remek tempót diktálva, mindössze 7 ezreddel maradt csak el a leggyorsabb köridőtől, az időmérőn pedig az nyitófutam harmadik rajtkockájába kvalifikálta magát.

Sajnos az osztrák verenyző rajtja nem sikerült zökkenőmentesen. Ennek következtében egészen a hetedik helyig csúszott vissza, majd végül ott is ért célba, épphogy csak lemaradva a hatodik helyről, amely a fordított rajtrács első kockáját jelenthette volna a  második futamra.

Habsburg ezúttal azonban remek rajtot fogott, és egészen az ötödik helyig jött előre, miután egy látványos párharcot követően sikerült maga mögé utasítania Brandon Leitch-et.

A hétvége záróakkordjaként szolgáló, a híres Lady Wigram Trófeáért zajló 20 körös futam meglehetősen eseménydúsra sikerült. A számos biztonsági autós fázis, és egy piros zászló által szabdalt verseny végén Habsburg hatodikként haladt át a célvonalon. 

Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően Ferdinánd a pontverseny negyedik helyéről vághat neki a bajnokság következő fordulójának, amely jövő hétvégén (január 20-21) kerül megrendezésre a Teretonga Park versenypályán, ahová Habsburg trófeái számának növelése reményében érkezik. 

“Jó érzés volt visszatárni a Toyota Racing Seriesbe,hiszen hossző idő telt már el azóta, hogy utoljára versenyautóban ülhettem” - mondta el a versenyeket követően Ferdinánd. “Nagyon pozitív az első benyomásom az M2 Competitionnal kapcsolatban, és bebizonyítottuk, hogy remek a tempónk, habár az első futam kiábrándító végeredménye a második versenyre is rányomta a bélyegét.

“Alig várom már a teretongai fordulót. Az egy rendkívül gyors pálya, és nagyon szeretek ott versenyezni, szóval remélem ott végre visszatérhetek a dobogóra és beszállhatok a bajnoki címért folyó küzdelembe.”

megosztás
hozzászólás
Wehrlein: „Köszönöm Nico…”
Előző cikk

Wehrlein: „Köszönöm Nico…”

Következő cikk

A korábbi Forma-1-es versenyző katonának állt!

A korábbi Forma-1-es versenyző katonának állt!