Nagy Dani: „Még nagyon messzire vagyok a maximumtól!”

megosztás
hozzászólás
Nagy Dani: „Még nagyon messzire vagyok a maximumtól!”
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2018. júl. 8. 7:27

A WTCR-ben és a TCR Europe-ban elért dobogós helyezések gazdagítják Nagy Dani idei mérlegét, és miközben folyamatosan fejlődik a M1RA-val, úgy érzi, még nagyon messzire van attól, hogy elérje a maximumot a teljesítményével.

Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Podium: Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR
Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR

Komoly fordulatot jelentett 2018 Nagy pályafutásában, aki kategóriát és márkát is váltott, így a WTCC és a Honda után a TCR Europe-ban folytatja a M1RA-val, ahol egy Hyundai i30 N TCR-t hajthat csapattársa, Francisco Mora mellett. Szüksége volt a pozitív változásra, ugyanis – mint azt már korábban is elmondta – egyre nagyobb volt rajta a nyomás, és az eredmények hiánya miatt önmagában is elkezdett kételkedni.

„Alapvetően rengeteget változtak a körülmények”- kezdte Nagy a Motorsport.com-nak. „Mindamellett, hogy tavaly és tavaly előtt kétes volt, hogy rajthoz tudunk-e állni a következő versenyhétvégén, az is kétséges volt, hogy mire képes a kocsi. Nem volt új gumink, nem tudtunk tesztelni, gyakorlatilag folyamatosan technikai hibáink voltak, nem volt tartalék alkatrészünk, leamortizálódtak az autóink”- mondta Nagy a WTCC-ben töltött időszakról.

További híreink:

„Mi sem tudtuk, hogy mit várjunk az autóinktól. Az teljesen világos volt, hogy nem volt versenyképes a gyári csapatok ellen, nagyon messzire voltunk – ilyenkor pedig felőrlődsz. Kívülről ez nyilván nem jön át, de nem is lehet elvárni egy szurkolótól – ugyanúgy néz ki a kocsim, mint Michelisz Norbi gyári autója. Sőt még az is volt publikálva, hogy ez egy 2017-es, szuper-upgradelt, nagyon jó autó – majd kiderült, hogy ez nagyon messze van a valóságtól. Nyilván, egy idő után nem lehet tovább magyarázkodni.”

„Idén egy új csapatnál vagyok, óriási segítséget kaptam – főleg abban, hogy helyreálljon az önbizalmam. Ebben segített, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, mint Michelisz Norbi, vagy éppen a mérnöki gárda a M1RA-nál. Elképesztő pluszt kaptam lélektanilag. Mellette itt van a mezőny legjobb autója, amit vezethetek. A körülmények változtak, ennek hatására én is sokat tudtam erősíteni saját magamon. Úgy tudunk elmenni egy versenyhétvégére, hogy nem azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy ide való vagyok-e, jó helyen vagyok-e. Tudjuk a dolgunkat, folyamatosan fejlődünk. Azt gondolom, most nagyon jó helyen vagyok”- mondta a szombaton elért harmadik hely után.

Mindez nem jelenti azt, hogy 100 százalékon lenne – ami eleve elérhetetlen. „A sportban nincs ilyen”- felelte. „Olyan van, hogy valaki eléri a karrierje csúcspontját, de ez is inkább az atlétikára jellemző. Láthatjuk, elég jó példák vannak arra, hogy 50 év felett is lehet csinálni ezt a sportot. Még nagyon messzire vagyok az én maximumomtól. Volt egy-egy elég komoly villanásom az utóbbi időben, de ez nem azt jelenti, hogy innentől egy kész versenyző vagyok, és felteszem a kezem: ’Állítsátok be jól az autót és megyek!’. Rengeteget kell dolgoznom annak érdekében, hogy tudjak még fejlődni, mert a versenysport nem egy-két jó eredményből áll, hanem konstans jó eredményekből. Ezen dolgozunk. Minden egyes versennyel teszünk egy lépést az idézőjeles 100 százalék felé. Így lehet fejlődni.”

Következő Hazai cikk
Michelisz csapata kettős győzelmet aratott vasárnap a Hungaroringen

Előző cikk

Michelisz csapata kettős győzelmet aratott vasárnap a Hungaroringen

Következő cikk

Nagy Dani: vasárnap nagy adag önbizalommal állunk oda a rajthoz

Nagy Dani: vasárnap nagy adag önbizalommal állunk oda a rajthoz

Cikk részletei:

Sorozat Hazai
Versenyzők Daniel Nagy
Csapatok M1RA
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa Motorsport.com hírek