Michelisz csapata kettős győzelmet aratott vasárnap a Hungaroringen

Teljesült a csapatvezető Michelisz Norbert „kívánsága”, aki szombaton dupla dobogót emlegetett célként. Francisco Mora idei első győzelmét aratta, Nagy Dani másodikként hozta a kettős sikert.

Francisco Mora, M1RA Hyundai i30 N TCR

Francisco Mora, M1RA Hyundai i30 N TCR

TCR media

A vasárnapi futam fordított rajtrács alapján működik, így Mora kezdett a pole-ból, Nagy a negyedik, Tassi a kilencedik helyről vágott neki a menetnek. A rajtot követően Abreu állt az élre, Mora és Briché fogták az első három pozíciót, Nagy a negyedik, Tassi a hetedik helyen haladt. Ficza a 13., Jedlóczky a 18. helyen tették teljessé a négy főből álló magyar kontingenst.

A szombati futamgyőztes Borkovic egy igen érdekes manőverrel megbontotta a Hyundait, hátulról tessékelte meg Tassi csapattársát, Filest, mindezt 16 perccel a leintés előtt. Tassi közben javított, ötödik helyen körözött, míg Nagy Brichével vívott a harmadik helyért, amiből a M1RA versenyzője került ki győztesen.   Következő lépésként Tassi jött, ő is elment a portugál rivális Peugeot-ja mellett, a negyedik helyen követte Nagyot.

Bő 11 perccel a vége előtt Mora az élre állt, Nagy pedig támadta Abreu-t a második helyért – sikeresen, így a két KCMG Honda vette át a francia versenyző „ápolását” Files és Tassi sorrendben. Vernay és Azcona is áthajtásos büntetést kaptak pályaelhagyás miatt, de ez nem befolyásolta az élen zajló eseményeket.

A következő pozícióváltás Files révén érkezett, aki megelőzte Abreu-t a harmadik helyért, Tassi továbbra is az ötödik helyen „figyelte a fejleményeket”, Abreu láthatóan feltartotta a magyar versenyzőt. Nem kellett sokáig így tenni, ugyanis kerék-kerék ellen mentek a célegyenesben, majd az 1-esben belülről elment Abreu mellett, aki megint szélesen fordult.

Mora, Nagy, Files, Tassi, Abreu sorrendben ment el az élmezőny az utolsó körökre, Jedlóczky pedig feladta a futamot, kiállt a pitbe a Cuprával. A befutóra nem változott a lényeg: Mora és Nagy kettős győzelmet arattak a M1RA-csapatnak, Files a harmadik, Tassi a negyedik lett vasárnap. Ficza egy kilencedik hellyel szállította a pontokat a Zengő Motorsportnak.

TOP 10: Mora, Nagy, Files, Tassi, Abreu, Barr, Richard, Comini, Ficza, Paulsen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagy Dani: „Még nagyon messzire vagyok a maximumtól!”
Következő cikk Tassi sajnálja, hogy nem lett meg a dobogó, de élvezte a hétvégét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország