4 éves lett Robin Räikkönen

megosztás
hozzászólás
4 éves lett Robin Räikkönen
2019. jan. 27. 9:43

A mai napon ünnepli 4. születésnapját Kimi Räikkönen első gyermeke, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor beszámoltunk a kis Robin érkezéséről.

Räikkönen egy nagy család gyermekeként nőhetett fel. Édesapját, Mattit 2010. december 23-án vesztette el.

Kimi első igazán nagy szerelme Jenni Dahlman volt, akivel 2004 és 2013 között voltak házasok. A kapcsolatukról nagyon sokat cikkezett a finn bulvársajtó. Végül egy közös gyermekük sem született az együtt eltöltött évek alatt. 

Még több F1 hír:

A Ferrari világbajnoka azonban nem esett kétségbe, és Minttu Virtanennel családot alapított. Kedvesét 2016. augusztus 7-én vette el a Forma-1 nagy nyári szünetében. Azóta két gyermekük is született. Robin Räikkönen épp napra pontosan 4 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, míg a húga 2017. május 16-án, aki a Rianna Angelia Milana Räikkönen nevet kapta.

A Räikkönen családja időről időre ott van a versenyhétvégéken, a bulvársajtó legnagyobb örömére, hiszen ritka az, amikor a versenyzők a gyereküket is kiviszik a nagydíjakra. Robin már nagyon otthonosan mozog ebben a közegben, és láthatóan érdeklődik a motorsport iránt, így nem elképzelhetetlen, hogy egy nap belőle is autóversenyző lesz.

Kimi maga is elismerte, hogy sokban megváltozott az élete a gyermekei megszületése óta.

"Sokban. Amikor először hallod, hogy apa leszel, fogalmad sincs, hogy az életed hogyan változik meg. Robin sok kérdést tesz fel, amit meg kell válaszolnod. Szeretem, hogy a kisgyerekek mennyire ártatlanok, mennyire szabadon gondolkodnak. Ugyanakkor Robin az új legjobb barátom. Az élet tényleg a gyerekekkel kezdődik - hirtelen minden nagyobb jelentőséggel bír."

Vajon Robin tényleg versenyző lesz?

"Nem tudom, hogy Robin mihez akar kezdeni. Egyértelműen érdeklik az autók és a motorok. Ahogy az apját is." - jegyezte meg 2007 bajnoka nevetve - "Ha nem versenyző lettem volna, akkor biztos, hogy az autók körül csinálnék valamit. Még akkor is, ha anno minden nagyon más volt."

"Az első autóm egy Lada volt. Ma Ferrarit vezetek. Ami vicces: Robin az autóban sosem akar hátra ülni, mindig előre szeretne. Az pedig biztos, hogy a jövőben azt csinál, amit csak akar. Én semmit sem fogok ráerőltetni." - nyilatkozta korábban a sztárpilóta a Sport Bild kérdésére.

A 4 esztendős Robin Räikkönen a Forma-1-ben

Slider
Lista

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
1/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
2/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
3/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
4/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
5/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
6/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
7/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
8/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
9/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
10/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
11/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
12/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
13/36

Fotót készítette: Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
14/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
15/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
16/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
17/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
18/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
19/36

Fotót készítette: Manuel Goria / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
20/36

Fotót készítette: Manuel Goria / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
21/36

Fotót készítette: Manuel Goria / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
22/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
23/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
24/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
25/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
26/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
27/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
28/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
29/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
30/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
31/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
32/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
33/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
34/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
35/36

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Robin Räikkönen

Robin Räikkönen
36/36

Fotót készítette: Manuel Goria / Sutton Images

Következő cikk
Hamilton habzsolja az életet: Muhammad Ali a pólóján

Előző cikk

Hamilton habzsolja az életet: Muhammad Ali a pólóján

Következő cikk

Világhíres énekesnő volt a díszvendég a Formula E chilei futamán: Rita Ora

Világhíres énekesnő volt a díszvendég a Formula E chilei futamán: Rita Ora

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , #GirlPower
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás