Autosport Awards: Hamiltoné lett a nemzetközi versenyzői díj
A négyszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a 2017-es Autosport Awards-on két díjjal is gazdagodott: ő lett az év nemzetközi és brit versenyzője.
A Mercedes versenyzője, Hamilton 2007-ben először nyerte el az év nemzetközi versenyzője díjat, majd azzal, hogy idén is őt választották, már ötödik alkalommal tüntették ki ezzel az elismeréssel.
Miután tavaly Nico Rosberg legyőzte őt a bajnoki csatában, Hamilton idén a ferraris Sebastian Vettellel vívott szoros csatát a 2017-es bajnoki címért - végül azonban ő diadalmaskodott, és negyedik alkalommal is világbajnok lett a királykategóriában.
A szezon második felében hibátlanul ment, vagyis hat versenyből ötöt megnyert a nyári szünetet követően, és végül két versennyel a szezon vége előtt be is biztosította a bajnoki címét.
Az évet összesen kilenc győzelemmel zárta, és a szezon során megtörte a pole pozíciók rekordját is, hiszen immáron az ő neve mellett áll a legtöbb rajtelsőség.
Hamilton személyesen nem tudta átvenni a díjat, de küldött egy videóüzenetet, melyben megköszönte.
"Szerettem volna megköszönni az Autosportnak és a szurkolóknak, hogy rám szavaztak." - mondta - "Szeretnék gratulálni minden jelöltnek, és az este összes győztesének. Nagyszerű látni, hogy Nagy-Britannia még mindig ennyi fantasztikus tehetséggel rendelkezik."
A nemzetközi versenyzői díj jelöltjei között ott volt Sebastian Vettel, Max Verstappen és Fernando Alonso is - a spanyol májusban az Indy 500-on is elindult.
A Formula-E és az IndyCar bajnokai, Lucas di Grassi, illetve Josef Newgarden szintén felkerültek a listára.
A brit versenyzői díjban Hamilton olyan pilótákat előzött meg, mint a GP3-as és F3-as bajnokok, George Russell és Lando Norris, az F2-es Oliver Rowland, a Ferrari WEC versenyzői, Sam Bird és James Calado. A négyszeres F1-es bajnok ezt az elismerést is ötödik alkalommal nyerte el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.