Wolff szerint az imolai baleset „sebhelye” csak jobb versenyzővé teszi Russellt

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff is védelmébe vette George Russellt, miután a Williams pilótája tőle szokatlan módon esett ki az Emilia Romagna Nagydíjról. Az osztrák szerint ez a hiba csak jobb versenyzővé teszi a fiatal britet.

Wolff szerint az imolai baleset „sebhelye” csak jobb versenyzővé teszi Russellt

Russellt komolyan elkeserítette a hibája, melynek során a Safety Car mögött veszítette el uralmát az autója fölött és csúszott neki a falnak, miközben a két Alfa Romeo előtt haladt, akik végül a kilencedik és tizedik helyet szerezték meg.

Wolff kifejtette, hogy a mostani és korábbi Mercedes-pilóták, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Nico Rosberg is mind tanultak a hibáikból, és ez Russellnél sem lesz másként, aki már régóta várományosa a brackley-i csapat egyik ülésének.

Még több F1 hír:

„Ez is része a fejlődési folyamatnak. Ami Lewist és Valtterit annyira különlegessé teszi, és előtte Nicot is, az a szerzett tapasztalataik voltak. Szerintem mindenkinek legalább egyszer falba kell tennie az autóját a biztonsági autó mögött. Láttuk ezt már a legtapasztaltabb pilótáktól is” – védte meg Russellt Toto Wolff.

„Amit ma George csinált, az a legjobbakkal is előfordult már. Nyilván most szörnyen érzi magát emiatt, de majd leülepedik benne, sebhellyé válik, és ettől csak jobb pilóta lesz a jövőben.” A Mercedes és a Williams korábbi technikai igazgatója, Paddy Lowe, aki dolgozott Russell-lel mindkét csapatnál, szintén a tehetség védelmére kelt.

Nézzétek meg az új podcastünk első epizódját!

Lowe visszautalt az 1991-es San Marinó-i GP-re, ahol a ferraris Alain Prost a bemelegítő körön csúszott ki az esőben és fulladt le az autója, ráadásul a futamot sem tudta emiatt elkezdeni. A szakember is azok közé tartozott, akik válaszoltak Russell bocsánatkérő tweetjére.

„Hagyd ezt magad mögött, George Russell. Remek társaságban vagy. Képzeld el azt, hogy kicsúszol a Ferrarival Imolában a felvezető körön háromszoros bajnokként. Mindenki követ el hibákat” – írta Lowe.

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Romain Grosjean, a Haas pilótája, aki hasonló körülmények között szintén kiesett a versenyből a Safety Car mögött a 2018-as bakui futamon, ugyancsak vigasztalni igyekezett Russellt a közösségi médiában.

„Én is ismerem ezt az érzést. Időbe telik, mire elfelejted, de hatalmas munkát végzel. Nyomd tovább.” Amikor megkérdezték tőle, hogy a biztonsági autó mögött balesetezni veszélyes vezetésnek minősül-e, Michael Masi kihangsúlyozta, hogy Russell nem ment túl gyorsan, és már amúgy is elég büntetés neki ez a kiesés.

„George esetében sajnos egy aprócska hibáról volt csak szó. Benne voltak a biztonsági autós sorban, és ez egyszerűen tényleg csak egy hiba volt. Mindenki láthatta őt a TV-ben, és az érzelmei elárulták, hogy mi is történt.”

Ennyi volt Albon számára az F1?


 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Szaúd-Arábia gyakorlatilag megerősítette, hogy 2021-ben Forma-1-es futamot fognak tartani
Előző cikk

Szaúd-Arábia gyakorlatilag megerősítette, hogy 2021-ben Forma-1-es futamot fognak tartani

Következő cikk

Hajmeresztő jelenetek Imolából: Vettel és Stroll túl közel kerültek a sportbírókhoz (videó)

Hajmeresztő jelenetek Imolából: Vettel és Stroll túl közel kerültek a sportbírókhoz (videó)
Hozzászólások betöltése