Hajmeresztő jelenetek Imolából: Vettel és Stroll túl közel kerültek a sportbírókhoz (videó)

Sebastian Vettel figyelmeztette a versenyirányítást, miután nagy tempóval haladt el a pálya takarítását végzők mellett George Russell balesetének helyén, és „nagyon-nagyon veszélyesnek titulálta a szituációt. Lance Stroll sem volt messze a komoly balesettől.

Hajmeresztő jelenetek Imolából: Vettel és Stroll túl közel kerültek a sportbírókhoz (videó)

A biztonsági autós fázis végefelé hat autót engedtek el, hogy azok visszavehessék körüket az élmezőnnyel szemben. Közülük többen is ijesztően közel kerültek három sportbíróhoz, akik még a pályát takarították az Acqua Minerale felé vezető részen.

Az utolsóként ott elhaladó Lance Stroll nem sokkal kerülte el a kanyar bejáratánál tevékenykedő pályabírót, miközben majdnem versenytempóban haladt, hogy vissza tudjon érni a sor végére.

Még több F1 hír:

A pályát azok után kellett rendbe tenni, hogy George Russell a Max Verstappen kiesése miatt pályára küldött biztonsági autó mögött elveszítette uralmát Williamse felett és a falban kötött ki. Ahogy a törmelékek eltakarításának végéhez közeledtek, a versenyirányítás jelezte a körhátrányban lévőknek, hogy visszavehetik a körüket.

Az első négy autó a hat közül, név szerint Räikkönen, Giovinazzi, Latifi és Grosjean viszonylag együtt haladt. A Haas jelentette is Grosjeannak, hogy dupla sárgát lengetnek még Russell balesetének helyénél. „Egy kicsit veszélyes a sportbírókat a pályán hagyni” – jelentette a rádión a francia.

Őt nagyjából hat másodperccel később Sebastian Vettel követte, aki szintén belefutott a sportbírókba, akiket csak későn lehetett észrevenni, mivel azon a ponton jelentősen elkezd lejteni az aszfalt. „Oda kell figyelniük, a pályán még dolgoznak” – figyelmeztette csapatát a rádión.

 

„Nagyon-nagyon veszélyes. Mondják meg a pályabíróknak, hogy menjenek onnan.” Ezek után utolsónak Lance Stroll érkezett, aki nem lassított annyira, mint a többiek. Ő nagyjából két másodperccel gyorsabban tette meg a Piratella és az Acqua Minerale közötti szakaszt, mint Vettel.

A sportszabályzat 39.12-es pontja kimondja, hogy a pilótáknak, akik engedélyt kaptak arra, hogy visszavegyék körüket a Safety Car mögött, „a helyzetnek megfelelő tempóban kell körbemenniük a pályán”.

Szerencsére ebből most nem lett komolyabb probléma, de a videókat megnézve azért egyáltalán nem volt veszélytelen a helyzet, és könnyen nagyobb baleset is lehetett volna belőle. A sportbírók egyébként az FIA engedélye nélkül nem léphetnek a pályára, azt azonban nem lehet tudni, hogy itt pontosan mi okozta a kissé hajmeresztő szituációt.

Íme Stroll esete:

 

Alonso egyre jobban várhatja a jövő évi visszatérést


F1 2020: megjelent az első hivatalos onboard a vietnami pályáról

megosztás
hozzászólás
Wolff szerint az imolai baleset „sebhelye” csak jobb versenyzővé teszi Russellt
Előző cikk

Wolff szerint az imolai baleset „sebhelye” csak jobb versenyzővé teszi Russellt

Következő cikk

Így lőtt ki Kvjat a biztonsági autót követő újraindításkor! – Videó

Így lőtt ki Kvjat a biztonsági autót követő újraindításkor! – Videó
Hozzászólások betöltése