Wolff: „A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget”

A Mercedes számára Imolában voltak csúcspontok és mélypontok egyaránt. Valtteri Bottas komoly balesetbe keveredett, miközben Lewis Hamilton is a kavicságyban találta magát egy adott ponton, de neki sikerült visszakapaszkodnia a második helyre.

Wolff: „A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget”

A címvédő gárda csapatvezetője, Toto Wolff sem győzte hangsúlyozni, hogy az Emilia Romagna Nagydíjon bizony történt velük néhány dolog. „Imola őrült futam volt, és még sokáig meg fog maradni az emlékezetünkben.”

„Annyi jó és rossz pillanat volt, miközben párszor azt éreztük, hogy egyáltalán nem fogunk pontokat szerezni. Hullámvasútszerűen jöttek az érzelmek, mert ott volt Valtteri ijesztő balesete, aztán meg Lewis izgalmas visszakapaszkodása.”

Hamilton valóban nagy felzárkózást mutatott be, és a leggyorsabb kört is elhozta, melynek révén még éppen ő vezeti a bajnokságot. „A tény, hogy mi állunk mindkét pontverseny élén, majdnem olyan érzés, mintha lett volna egy »ingyen szabadulhatsz a börtönből kártyánk«” – magyarázta az osztrák.

Még több F1 hír:

„A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget. Ez is csak azt bizonyítja, hogy kihívásokkal teli szezon elé nézünk, és hogy milyen gyorsan tudnak változni a dolgok a Forma–1-ben.”

Tavaly az F1 mezőnye először látogatott el Portimaóba, Wolff pedig természetesen örömmel tekint vissza rá. „Egy izgalmas és dimbes-dombos pályáról beszélünk, ahol remek futamot láthattunk 2020-ban. Az időmérő és a verseny első köreiben azt is megfigyelhettük, hogy nem könnyű munkára bírni az abroncsokat.”

A pálya tehát még mindenki számára relatíve új. „Emiatt viszont csak érdekesebb lesz, és az egész hétvége folyamán tanulnunk kell majd.” Wolff újabb izgalmas csatára számít a Red Bull ellen, de szerinte akár a McLaren és a Ferrari is beleszólhat a legjobb helyezések sorsába.

Colton Herta szívesen jönne az F1-be, de azért lenne egy feltétele


#ThinkingForward Juan Pablo Montoyával

megosztás
hozzászólás
Perez: „Saját magamat is megleptem”

Előző cikk

Perez: „Saját magamat is megleptem”

Következő cikk

„Hihetetlen, hogy Alonso még mindig ilyen motivált”

„Hihetetlen, hogy Alonso még mindig ilyen motivált”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Mercedes , Red Bull Racing
Szerző Egri Dávid