Verstappen keserédes a harmadik helyét követően

A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen nem éppen elégedetten nyilatkozott az Emilia-Romagna Nagydíj időmérője után, mert ugyan elismeri, hogy jó a harmadik rajthely, kisebb különbségre számított a Mercedeshez képest.

Verstappen keserédes a harmadik helyét követően

Küzdelmes kvalifikáción van túl a 23 éves holland, az egész edzés során úgy tűnt, hogy fényévnyire vannak a fő riválistól. A legsúlyosabb különbség a Q1-ben bukott ki, akkor mindkét Mercedestől több mint nyolc tizedet kapott Verstappen.

A legközelebb a Q2-ben volt a német csapathoz, akkor közel négy tized volt a különbség, ami továbbra is jelentősnek mondható, és nem fest fel nagyon pozitív képet a futam előtt. A Q3-ban végül több mint fél másodperccel maradtak el Bottas idejéhez képest.

Verstappen amit pozitívumként felhozhat, hogy ismételten megverte a csapattársát, Alexander Albont, ráadásul nem is kicsit különbséggel. A Q3-ban több mint négy tizedet adott a végül hatodik helyen végző brit-thai pilótának.

A holland a kvalifikációt követően nem felhőtlen örömmel nyilatkozott, meglehetősen keserédes nyilatkozatot tett. Azt mondta, megvoltak a maguk problémáik, és összességében nem rossz az a harmadik hely, de azért ennél kisebb különbségre számított.

„Nem volt valami jó kvalifikációnk őszintén szólva, amelyben értelemszerűen szerepet játszik, hogy mindössze két kört tudtam a Q1-ben megtenni, és ilyenkor mindig minél többet szeretne az ember” – kezdte a holland.

„A Q2-ben már több kört tudtam menni, de azt is a közepes keverékű gumikon. Oké, továbbmentünk, megtették a magunk körét, de ez nem ad valami túl jó viszonyítási alapot, ha a Q3-ba mész, és határozottan látszódott, hogy küszködünk 1-2 dologgal”

 

„Az első Q3-as köröm alatt nem volt túl sok tapadásom, a második köröm sokkal jobb és élvezhetőbb volt, de így sem volt túl egyszerű. Végső soron nem olyan rossz az a harmadik hely, de én személy szerint azt hittem, közelebb leszünk, és többet hozunk rajtuk. Szerintem a Q2 után vesztettük el kicsit a fonalat” – vélekedett Verstappen.

Azt viszont kiemelte több társához hasonlóan Verstappen is, hogy nagyon élvezetes az imolai pályán vezetni. Elmondása szerint eredetileg azt hitte, túl keskeny lesz ez a mai autók számára, de szerinte ebben nem lett igaza. „Nagyon élveztem, és remélem holnap jó versenyem lesz” –zárta az interjút a holland.

Bottas elégedett, de csak óvatosan optimista.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Bottas: Lewis és Max biztos üldözni fog, de jó helyről indulok
Előző cikk

Bottas: Lewis és Max biztos üldözni fog, de jó helyről indulok

Következő cikk

Albon: Elégedett vagyok a Verstappentől való távolságommal!

Albon: Elégedett vagyok a Verstappentől való távolságommal!
Hozzászólások betöltése