
Az FIA írásba adta az anti-Verstappen szabályt: nincs abnomális bemozdulás féktávon
A Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatója és biztonsági főnöke írásban is megerősítette a beharangozott szabálypontosítást, és a továbbiakban szigorúan figyelni fogják, ha valaki bemozdul féktávon.



Addig-addig kérték és emlegették a szabálypontosítást, hogy az FIA beadta a derekát, és léptek az ügyben. Szombaton írásban tájékoztatták az érintetteket arról, milyen filozófia szerint járnak el a jövőben, és figyelni fognak a veszélyes irányváltásokra féktávokon.
A 27.5-ös szabálypont azzal kezd, hogy nem szabad versenyautót vezetni úgy, hogy az potenciálisan veszélyt jelenthet másra. A 27.8-as már az „abnormális irányváltást” tiltja. A továbbiakban pedig abnormálisnak fog minősülni minden olyan manőver, amit féktávon hajt végre valaki, és aminek következtében kikerülést kell végrehajtania a másik félnek. Az ilyesmi potenciálisan veszélyes a másik versenyzőre nézve, jegyzik meg. Az ilyen megmozdulásokat jelenteni fogják a stewardoknak, onnan a rajtuk múlik, milyen szankcióval élnek.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.