Russell: Lewis többet tett a sportágunkért, mint bárki más a történelemben
Az elmúlt napok legforróbb témáját Nelson Piquet nem éppen kifinomult megnyilvánulása generálta a Forma-1-ben. A brazil rasszista jelzővel illette Lewis Hamiltont, amire azóta az F1, a Mercedes és a hétszeres világbajnok is reagált.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Lewis Hamilton Twitter-csatornáján válaszolt Nelson Piquet-nek, aki a tavalyi, Brit Nagydíjon folytatott csatáját elemezve nevezte "n*ggernek", miután véget vetett Max Verstappen versenyének.
Az egykori Forma-1-es versenyzőt családi kötelék fűzi a regnáló világbajnokhoz, hiszen Verstappen a lányát vette feleségül. A száguldó cirkusz vezetői és a Mercedes kedden közleményben ítélte el Piquet megnyilvánulását, ezt követően Hamilton is elmondta a véleményét.
A Mercedes pilótája úgy fogalmazott, pályafutása során folyamatosan ezzel az archaikus megközelítéssel találkozott, aminek egyszer s mindenkorra véget kell vetni, hiszen ez nem viszi előre a sportág fejlődését és jó hírét.
Mercedeses csapattársa nem sokkal később megosztotta Hamilton tweetjét és természetesen kiállt mellette. „Hatalmas tisztelet Lewis Hamiltonnak, aki többet tett a sportágunkért, mint bármelyik versenyző a történelemben. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is“ - írta Russell.
„Egészen egyszerűen elfogadhatatlan, hogy neki és még sokaknak ilyen viselkedéssel kelljen szembenézniük. Mindannyiunknak együtt kell fellépnünk a diszkrimináció ellen“ - szögezte le a Mercedes versenyzője.
Nézd meg a legjobb képeket az idei Monacói Nagydíjról az alábbi videóban!
„Mindig fennáll a veszély, hogy Silverstone nem kap új szerződést”
Ricciardo: Silverstone különleges helyet foglal el a szívemben
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.