Ricciardo: Silverstone különleges helyet foglal el a szívemben

A McLaren pilótája tizenegy évvel ezelőtt a klasszikus angol pályán mutatkozott be a száguldó cirkuszban, így természetesen minden esztendőben nagyon várja, hogy elutazzon Silverstone-ba a mezőny.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nem a legszebb napjait éli Daniel Ricciardo a Forma-1-ben, a McLarennél töltött pályafutása eddig cseppet sem úgy alakul, ahogy azt tervezte. Bár a tavalyi, monzai futamot sikerült megnyernie, sok kritika éri teljesítménye miatt.

Néhány hete Zak Brown, a wokingiak vezérigazgatója kritizálta nyilvánosan és fejtette ki, hogy egyelőre elmarad a produkciója a várakozásoktól, ennek hatására pedig megindultak a pletykák, hogy hamarosan ki is pottyanhat a Forma-1-ből.

Az ausztrál a legutóbbi versenyeken valamelyest össze szedte magát, Kanadában ugyan lemaradt a pontszerzésről, de sikerült csapattársa előtt zárnia és mivel élő szerződése van a következő szezonra a McLarennel, elképzelhető, hogy kap még egy utolsó esélyt.

Még több F1 hír:

Ricciardo 2011-ben éppen Silverstone-ban mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Hispania Racing Team színeiben, ezért mindig izgatottan várja, hogy a mezőny elutazzon Angliába, azóta pedig extrán motivált, amióta a McLaren pilótájaként tapasztalhatja meg a helyi szurkolók szeretetét.

„Tavaly tengernyi papaya színbe öltözött rajongó árasztotta el a lelátót, alig várom, hogy újra láthassam őket. A kanadai futam nehéz olt, de tanultunk belőle és tovább kell lépnünk“ - mondta Ricciardo.

Az ausztrál látványos versenyre számít a hétvégén és azt is kijelentette, mindenképpen szeretnének olyan eredményt elérni, amivel boldoggá teszik a brit McLaren-szurkolókat.

Itt a vége: a Red Bull felbontotta szerződését Vipsszel


Nézzétek meg a Kanadai Nagydíj legjobb képeit az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: Lewis többet tett a sportágunkért, mint bárki más a történelemben
Következő cikk Schumachernek jó és rossz emlékei is vannak Silverstone-ról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország