Lemondott a Sauber elnöke, a pilótakérdés áll a háttérben

A Sauber elnöke, Pascal Picci elmondta, hogy azért hagyta ott az istállót, mert nem értett egyet Frederic Vasseur csapatfőnök versenyzőfronton hozott döntéseivel az Alfa Romeónál.

Lemondott a Sauber elnöke, a pilótakérdés áll a háttérben

Picci fontos figura volt a Saubernél az utóbbi években, hiszen kulcsszerepet játszott a csapat megmentésében is, amikor azt megvette a Longbow Finance.

A későbbiekben aztán elnökként maradt a fedélzeten, és szorosan összedolgozott az Islero Investments vállalkozói konzorciummal, amelyet Finn Rausing vezetett, miközben az istálló felvette az Alfa Romeo nevet.

A Mexikói Nagydíj előtt Picci azonban meglepett mindenkit, amikor bejelentette, hogy távozik. Maga a döntés nem kapott nagy figyelmet, de Picci most először nyíltan beszélt annak hátteréről. Kifejtette, hogy a tulajdonosokban továbbra is bízik, de Frederic Vasseur csapatfőnökkel nem tudott egy hullámhosszra kerülni.

„A jövőben nem akarom, hogy engem Fred Vasseur menedzsmentjével említsenek egy lapon” – mondta a Motorsport.com olasz kiadásának. A távozása mögött húzódó pontos okokat ugyan nem akarta elárulni, de arra utalást tett, hogy a versenyzőkérdés központi téma volt.

Még több F1 hír:

Az Alfa Romeo nemrég igazolta le a kínai Csou Kuan-jüt Valtteri Bottas mellé 2022-re, ez pedig rengeteg kereskedelmi lehetőséget nyit meg a csapat előtt. Magával Csou-val ugyan nincs baja Piccinek, de ez a döntés azt jelzi, hogy az alakulat már nem áll olyan szoros kapcsolatban a Ferrarival.

„Ahogyan sor került a pilóták kiválasztására, az volt az egyik olyan pont, amely éket vert közém és a jelenlegi menedzsment közé. Sajnálom, hogy Antonio már nem lesz itt, de örülök, hogy Csou érkezik. Már azóta ismerem őt és családját, hogy fel akartuk venni a Sauber Versenyzői Akadémiájára.”

Miközben tehát a versenyzőkérdéssel nincsen megelégedve, a Sauber jelenlegi tulajdonosaiban továbbra is bízik, akik pedig elköteleződésükről adtak tanúbizonyságot, amikor Michael Andretti nemrég meg akarta venni a csapat többségi tulajdonrészét.

Az eladásnak egyébként köze volt a nyári szünet után kudarcba fulladt Belga Nagydíjhoz is. „A három körön keresztül tartó biztonsági autós futam miatt a Williams nagy előnyre tett szert, ez pedig szinte ellehetetlenítette számunkra, hogy visszavegyük azt a helyezést a konstruktőri bajnokságban.”

 

„Spa egy fontos vízválasztó volt ebből a szempontból: ez volt az egyik fő oka annak, amiért úgy döntöttünk, hogy eladjuk a csapatot.” Andretti végül mégsem tudta átvenni azt, mert a Sauber tulajdonosai úgy döntöttek, nem akarják feladni teljes mértékben az irányítást. Picci pedig továbbra is bízik abban, hogy Rausing megfelelően cselekszik a jövőt illetően.

„Szabadon hozhat döntéseket, a részvényeseket képviseli, és megbízható személy, aki minden szenvedélyét és energiáját ebbe öli. Én a kisebbség közé kerültem, és levontam a következtetéseimet. Finn továbbra is annyira megbízható az én szememben, mint a céget képviselő többi ember.”

„A lehető legjobbakat kívánom az egész csapat számára. Nyugodt vagyok a továbbiakat illetően, mert a tulajdonosok lelkesek és nagyon szenvedélyesek is, a prioritásuk pedig a csapatot alkotó személyzet védelme.”

„A lemondásom tehát nem szabad, hogy bármilyen aggodalmat is okozzon az alkalmazottak körében. Ebben biztos vagyok” – zárta Picci, akinek tehát látszólag nem tetszett, hogy Giovinazzinak a szezon végeztével távoznia kell, és ezzel megint olasz pilóta nélkül marad a királykategória.

Ocon szerint Alonso máshogy gondolkozik, mint a többi pilóta

megosztás
hozzászólás
Wolff szerint nem biztos, hogy segített volna Bottason egy többéves szerződés
Előző cikk

Wolff szerint nem biztos, hogy segített volna Bottason egy többéves szerződés

Következő cikk

A korábbi nagy harcostárs, Sir Patrick Head is búcsúzik Williamstől

A korábbi nagy harcostárs, Sir Patrick Head is búcsúzik Williamstől
Hozzászólások betöltése