Wolff szerint nem biztos, hogy segített volna Bottason egy többéves szerződés

Miután kiderült, hogy Valtteri Bottasnak mennie kell a szezon végén a Mercedestől, a finn pilóta elmondta, hogy azért sem tudott talán az utóbbi években a lehető legjobban teljesíteni, mert az istálló mindig csak egyetlen szezonra írt vele alá.

Wolff szerint nem biztos, hogy segített volna Bottason egy többéves szerződés

Toto Wolff, a németek csapatvezetője szerint azonban nem biztos, hogy ez valóban így is van. Ő inkább úgy véli, hogy a Lewis Hamilton elleni csata volt az elsődleges problémaforrás. Most már azonban nincs mit tenni, Bottas 2022-ben az Alfa Romeónál folytatja, helyére pedig George Russell érkezik.

Mióta egyébként ezt bejelentették, a finn teljesítménye egészen sokat javult, és úgy látszik, komoly teher került le a válláról azok után, hogy eldőlt, az Alfánál több évig számítanak rá, tehát megkapta azt, amit a Mercedestől sosem.

Még több F1 hír:

Bottas arról is beszélt, hogy Wolff ugyan azt gondolta, a nyomás jót tesz majd neki, de mivel egész F1-es pályafutása során ezt tapasztalta, sosem írtak alá vele hosszabb távra, ezért ez egy idő után elkezdte őt felemészteni belülről, és éppen az ellenkezője történt, mint amit Wolff szeretett volna.

Most azonban az osztrák azzal válaszolt, hogy szerinte nem a szerződések hosszával volt gond Bottasnál, hanem Hamiltonnal. „Valtteri szerintem már az együléses karrierje kezdete óta nyomás alatt van. Egy többéves szerződés jobb lett volna? Visszagondolva mindig lehet más véleményed” – idézte a csapatvezető szavait a Motorsport.com.

„Szerintem ő továbbra is egy remek fickó és jó pilóta. Viszont úgy vélem, hogy ennyi évet Lewis mellett tölteni komoly nyomással is jár.” Ugyan Bottas 2019-ben és 2020-ban is a második helyen végzett a pontversenyben, igazi kihívója sosem tudott lenni Hamiltonnak.

 

Wolff is elismerte, hogy a 32 éves pilóta teljesítménye elég sokat ingadozik, hiszen olykor képes majdnem dominálni egy hétvégét, máskor viszont könnyen be tud ragadni a középmezőnybe.

„Megvan a puszta sebessége, és amikor ez előtör, senki sem tudja megállítani. Nézzük csak meg Törökországot. Néha viszont vannak kilengések, és nem tudom, hogy ez a nyomás miatt van-e vagy valami más miatt.”

„Ez talán annak a következménye, hogy Lewis Hamilton, egy hétszeres világbajnok a csapattársad. Senki más nincsen a 100 futamgyőzelmes klubban, ő az egyetlen” – zárta Wolff.

Hamilton még nem próbálta ki a 2022-es autót a szimulátorban

megosztás
hozzászólás
Villeneuve: Nagyszerű harcosként fogok emlékezni Frankre!
Előző cikk

Villeneuve: Nagyszerű harcosként fogok emlékezni Frankre!

Következő cikk

Lemondott a Sauber elnöke, a pilótakérdés áll a háttérben

Lemondott a Sauber elnöke, a pilótakérdés áll a háttérben
Hozzászólások betöltése