Hamilton: túl kemények a gumik

A Mercedes hétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint az F1 és a Pirelli túl kemény keverékeket hozott magával Portimaóba, de véleménye szerint mindenki ugyanúgy szenved emiatt.

Hamilton: túl kemények a gumik

A Pirelli a 2020-a szezonhoz hasonlóan idén is a legkeményebb keverékeit, tehát a C1-C2-C3 gumikat hozta Portimaóba, mivel úgy számolnak, hogy a nagy sebességű kanyarok jelentette kihívásnak csak így tudnak megfelelni.

A tavaly újraaszfaltozott pályán azonban talán nem javult annyit a tapadás, mint amire a Pirelli számított, a pilóták pedig ismét a csúszkálásra és az instabilitásra panaszkodtak, amin nem segített a szeles portugál időjárás sem.

Lewis Hamilton szerint egyértelmű, hogy rossz gumikat hozott az F1 magával az évad 3. futamára, de azt is hozzátette, hogy ettől mindenki egyformán szenved.

„Úgy néz ki, mindenki szenved a megfelelő egyensúly megtalálásával, szóval nehéz megmondani, hogy az autó, vagy a szél jelenti-e a különbséget, de nagy kihívás volt a pályán tartani az autót” – értékelt a pénteki nap után a Sky Sports kamerái előtt Hamilton.

Még több F1 hír:

„Tavaly is ezekkel a gumikkal voltunk itt, és már akkor is túl keménynek érződtek, most pedig itt vagyunk megint, talán még keményebb keverékekkel, szóval szerintem ismét túl kemények a gumik a pályához képest. Szerintem eggyel lejjebb kellett volna lépnünk, de mindenki ezeket használja, szóval valahogyan megoldást kell találnunk erre.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy a pálya sem javult olyan mértékben, ahogyan arra számítani lehetett volna:

„Szerintem ahogyan melegedett az idő, úgy lassult a pálya. Délelőtt még egész jó volt, de ahogyan felerősödött a szél, és elkezdett melegedni az idő, úgy talán mindenkinek nehezebb dolga lett ezeken a gumikon. Érdekes lesz látni, hogy vajon ilyen marad-e az idő a hétvége hátralévő részére is.”

„Szerintem szoros csata lesz” – mondta Hamilton a verseny hétvége további részeiről. „Szerintem nagyon közel vagyunk egymáshoz, és nem tudom, hogy Max köre milyen volt, de azt tudom, hogy az enyém nem volt tökéletes. Egyértelmű, hogy sok van még az autóban, és van még min javulnunk, de szerintem nekik is.”

A Red Bull ellenzi a McLaren ötletét a titkos szavazásokról

megosztás
hozzászólás
Wolff: minden esély megvan arra, hogy a Volkswagen a Red Bullal együtt érkezzen az F1-be

Előző cikk

Wolff: minden esély megvan arra, hogy a Volkswagen a Red Bullal együtt érkezzen az F1-be

Következő cikk

Verstappen: Nem valami élvezetes így vezetni

Verstappen: Nem valami élvezetes így vezetni
Hozzászólások betöltése