Verstappen: Nem valami élvezetes így vezetni

Max Verstappen két második hellyel zárta a Portugál Nagydíj pénteki két szabadedzését. Bár mindkét alkalommal közel volt az élen álló Mercedeshez, a holland nem elégedett a körülmények miatt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

Bár a tavalyinál idén kevesebbet csúszkáltak a versenyzők a Portugál Nagydíj pénteki két szabadedzésén, a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen szerint a körülmények érdemben nem változtak tavaly óta.

Még több F1 hír:

„A hihetetlenül csúszós aszfalt miatt továbbra is nehéz dolgunk van. Tudom, hogy mindenki ezzel küzd, így pedig nem valami élvezetes a vezetés. Az autó rendben van, de még vár ránk némi munka holnapig.”

Verstappen úgy érzi, hogy a csúszós aszfalt és a nehezen felmelegedő gumik miatt a versenyzők számára csökken a vezetés élvezeti értéke. Helyzetüket ráadásul az tovább nehezíti az autók leszorítóerejének csökkenése.

„Tavaly óta változtak a gumik, az autóknak pedig kevesebb a tapadásuk. Kár, hogy minden a gumik felmelegítéséről szól, ennek nem így kéne lennie. De ahogy korábban mondtam, ezzel mindenki így van” - értékelte a holland. 

Vettel elkövette a csapatot váltók tipikus hibáját - videó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: túl kemények a gumik
Következő cikk Alonso: Még nem éreztem magam ilyen jól az autóban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország