Hamilton: Tegnap még szenvedtem, de az utolsó kör gyönyörű volt

Lewis Hamilton magabiztosan nyerte a Katari Nagydíj időmérő edzését. A Mercedes címvédője egy óriási körrekorddal a végén utasította maga mögé Max Verstappent.

Hamilton: Tegnap még szenvedtem, de az utolsó kör gyönyörű volt

Lewis Hamiltonnak sikerült átmentenie a brazíliai formáját és ismételten egy óriási időmérőt futott. A brit több, mint négy tizedet adott legnagyobb riválisának, Max Verstappennek, de házon belül is fordult a kocka. Ugyanis a hétvége korábbi részeiben magabiztosan mozgó Valtteri Bottas sem tudta őt megszorongatni, igaz a Mercedesnél annak nem örülhetnek, hogy Verstappen beékelte magát a két autójuk közé.

Az időmérő kulcsfontosságú lehet ezen a hétvégén, hiszen a pálya kialakítása miatt nagyon nehéz a másikat követni és mivel a két Mercedes úgy indulhat a rajtrács kedvezőbb oldaláról, hogy Sergio Perez nem tudja majd segíteni Verstappent, mert már a Q2-ben elvérzett, könnyen lehet, hogy a rajtnál meglóg Hamilton és Bottas.

Hamilton a szabadedzéseken rengeteget szenvedett, de úgy tűnik az éjszaka során sikerült megtalálniuk a tökéletes beállításokat, hiszen az időmérőn senki sem tudta felvenni a versenyt a brittel. Hamilton kiemelte, hogy szerda óta gyomorproblémái voltak, így talán ez is befolyásolhatta őt a hétvége eddigi gyengébb szereplésében.

Még több F1 hír:

„Tegnap nagyon nehéz napom volt, nem éreztem magam jól az autóban, szenvedtem a szabadedzéseken. Sokat kellett dolgoznunk éjszaka a mérnökökkel, ők mindig nagyon sokat dolgoznak. Változtattunk a beállításokon és úgy tűnik, hogy működik. Az utolsó kör gyönyörű volt, fantasztikus a pálya, nagyon jó rajta menni" - kezdte Hamilton.

„Fájt egy kicsit a hasam szerda óta, de ma már nagyon jól éreztem magam. Ez egy nagyon gyors pálya, kevés a tapasztalatunk és nehéz itt követni a másikat, ráadásul nagyon eszi a gumikat is. Kemény verseny lesz, de reménykedjünk a legjobbakban“ - mondta a pole-pozíció megszerzése után.

Schumacher szerint nem biztos, hogy engedni kéne, amit a Mercedes csinál

megosztás
hozzászólás
Hamiltoné a pole-pozíció Katarban Verstappen előtt, Perez már a Q2-ben kiesett!
Előző cikk

Hamiltoné a pole-pozíció Katarban Verstappen előtt, Perez már a Q2-ben kiesett!

Következő cikk

Verstappen: a szokásosnál is jobban kínlódunk

Verstappen: a szokásosnál is jobban kínlódunk
Hozzászólások betöltése