Hamilton: Nem értem, hogyan nem látta ezt a csapat?

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton azt mondta, véleménye szerint nem a legjobb stratégiát választották a Holland Nagydíjon, azt pedig nem tudja, hogy Monzában erősebbek lesznek-e.

Hamilton: Nem értem, hogyan nem látta ezt a csapat?

Lewis Hamilton a második helyen ért célba a Holland Nagydíjon, és mivel a nagy rivális Max Verstappen győzni tudott, így Hamilton elvesztette a vezetést a világbajnoki pontversenyben – jelenleg 3 pont a különbség.

A verseny utáni sajtótájékoztatón Hamilton azt mondta, hogy nem volt a legjobb a stratégiájuk, és nem érti, hogy nem látta a Mercedes, hogy a kiállása után a forgalomba fog érkezni.

„Határozottan úgy gondolom, hogy nem volt a legjobb a stratégiánk, de nagyon nehéz dolgunk volt. Egyszerűen túl gyors volt a Red Bull, mi pedig megpróbáljuk kideríteni, hogyan lehetnénk jobbak. Szerintem túl korán jöttünk ki a második etapban, aztán a forgalomban is vesztettem egy jó másodpercet, és aztán időre volt szükségem a felzárkózáshoz.”

Még több F1 hír:

„A forgalom mögé jöttem ki, emiatt nem igazán tudtam megvalósítani a felzárkózást, és nem tudom, hogy a csapat hogy nem látta ezt. De ez van, gratulálok Maxnak, az előző futamra hoztak fejlesztéseket, és wow, nagyon gyorsak!”

Amikor arról kérdezték, hogy Monzában erősebben térhet-e vissza a német istálló, és hogy nehéz volt-e kezelni a gumikat a versenyen, Hamilton így válaszolt:

„Azért volt nagyon nehéz a verseny, mert három másodpercen belül voltam Maxhoz képest, itt pedig körülbelül hat másodpercnél is érezni lehet a szélárnyékot, de a gumik valójában egész jók voltak a hétvége folyamán.”

 

„Az egész futamon padlógázzal hajtottam, nem igazán figyeltem a gumikra, csak próbáltam a lehető legközelebb maradni Maxhoz, viszont azt kell mondanom, hogy nagyon gyors volt ma, egy másik szinten volt, és a legtöbb körben nem tudtam válaszolni a sebességére.”

„Hogy Monzában tudunk-e válaszolni a tempójukra? Nem érkezik új fejlesztés, szóval… más szárny- és leszorítóerőszintre lesz szükség, tehát azt mondom, hogy talán, de majd meglátjuk” – mondta Hamilton.

„Wolff közölte a döntését Hamiltonnal, aki egyáltalán nem örült” – angol sajtó

megosztás
hozzászólás
Ekkor jelentik be Bottas és Russell 2022-es csapatát! – francia sajtó
Előző cikk

Ekkor jelentik be Bottas és Russell 2022-es csapatát! – francia sajtó

Következő cikk

Mick Schumacher Mazepinről: „Nagyon mérges voltam, tönkretette a versenyemet!”

Mick Schumacher Mazepinről: „Nagyon mérges voltam, tönkretette a versenyemet!”
Hozzászólások betöltése