Csapatfőnöke nehézkes kezdést jósol az újonc Cunodának

Franz Tost arra számít, hogy az újonc Juki Cunoda első Forma–1-es éve nehézkes lesz majd, de bízik abban, hogy a japán hamar felveszi a fonalat, és idővel Pierre Gasly közelébe érhet a teljesítmény szempontjából.

Csapatfőnöke nehézkes kezdést jósol az újonc Cunodának

Cunoda azok után léphetett fel az F1-be, hogy tavaly a harmadik helyen zárta a Formula 2-es bajnokságot a Carlinnal. Most pedig már Danyiil Kvjatot váltva megmutathatja tehetségét az AlphaTauri színeiben.

Franz Tost csapatvezető úgy véli, hogy Cunodának idő kell majd, mire felveszi a legmagasabb kategória ritmusát, mivel az autó technikai oldala teljesen eltér mindentől, mint amivel eddig versenyzett. A szezon előtt ráadásul alig lesz ideje tesztelni, hiszen összesen csak három nap áll minden istálló rendelkezésére, hogy felkészüljenek az idénykezdésre.

Még több F1 hír:

Tost emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy újonc pilótájának sok olyan pályához is alkalmazkodnia kell, amelyen még sohasem versenyzett korábban, bár mire elérnek Európába, a csapatfőnök már arra számít, hogy Cunoda belelendül.

„Egy újonc számára az első év az F1-ben nagyon kemény. Például úgy érkezel meg Melbourne-be, hogy több időzónán is keresztülmész, egy új helyszín lesz, valamint egész nap média- és marketingesemények várnak rád” – idézte Tostot a GPFans.com.

„Aztán ott van az autó technikai oldala is; beletelik egy kis időbe, mire egy versenyző megérti az összes folyamatot. A tesztelés hiánya miatt komoly mentális erőre is szükség van, de a fizikális kihívás is érezhető lesz az első néhány futamon.”

„Nehéz lesz az elején, amikor még nem ismeri a pályákat sem. Amikor azonban elérkezünk a szezon közepéhez, ott lesz Barcelona, Silverstone, Ausztria, Magyarország, ezeket ismeri már az F2-ből, én pedig remélem, hogy kihívója lehet majd Pierre-nek és közel lehet hozzá.”

„Azt várom, hogy addigra azért el tudja majd érni a Q3-at, és harcba szállhat a pontszerzésért is” – hangzottak Tost elvárásai Cunodával szemben.

30 lóerős javulást várnak a Ferrari új motorjától


Hivatalos videón a Ferrari „visszatérése” Mugellóból

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Ferrari egykori mérnöke talált extra lóerőket a Mercedes belső égésű motorjában
Előző cikk

A Ferrari egykori mérnöke talált extra lóerőket a Mercedes belső égésű motorjában

Következő cikk

Hamilton reméli, 2021-ben mások is felemelik a szavukat

Hamilton reméli, 2021-ben mások is felemelik a szavukat
Hozzászólások betöltése