Bottas gumija még mindig rajta van az autón – csak a gyárban tudják levenni azt

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison elárulta, hogy a megsérült kerékanya miatt még mindig nem tudták levenni a gumit a jobb első keréktartóról, ezért egy az egyben viszik haza az autó ezen részét.

Bottas gumija még mindig rajta van az autón – csak a gyárban tudják levenni azt

Charles Leclerc kiesése után Valtteri Bottas és a Mercedes kényelmesen autózott egy biztosnak vélt második hely felé. Verstappen mögött 5 másodperccel lemaradva a 30. körben hajtott ki a kerékcseréréje Bottas, ahol minden rosszra fordult.

A Mercedes nem tudta lecserélni Bottas jobb első kerekét, akinek a versenye így a bokszutcában ért véget. James Allison, a Mercedes technikai igazgatója vasárnap este megerősítette, hogy a kerékpisztoly meghibásodása miatt ragadt fent a gumi a tengelyen.

„Ez egy extrém előfordulása volt egy gyengeségünknek, amelyről már korábban is beszéltünk (amikor arról kérdezték Allisont, hogy lehet az, hogy még mindig lassabbak a kiállásaik a Red Bullénál). Ha nem sikerül rendesen ráraknunk a kerékpisztolyt az anya menetére, akkor elnyírhatjuk a teljes anyát.”

„Most pontosan ez történt, egy idő után már esélyünk sem volt megmozdítani az anyát, mert nem volt mire ráfognia a pisztolynak. Hasonló dolog történhet, amikor nem szorul rá rendesen a pisztoly az anyára, és úgy kezd el forogni.”

Még több F1 hír:

Allison azt is elárulta, hogy a monacói garázsban a Mercedes szerelői nem is tudták a rendelkezésükre álló eszközökkel leszedni a gumit az autóról, így az továbbra is ott pihen Bottas autójának jobb első keréktartó tengelyén.

„Még nem sikerült leszednünk a kereket, még mindig ott pihen a garázsban, rajta a gumival” – felelte Allison arra a kérdésre, hogyan sikerült leszedniük a kereket az autóról.

„Így kell majd hazavinnünk a gyárba, ahol elő kell majd szednünk a nagy teljesítményű fúróinkat, amelyekkel majd keresztülfúrhatunk az anyán.”

Allison azt is elárulta, mi okozta a Mercedes szenvedését a monacói versenyen, amivel ezúttal Bottas tudott jobban megbirkózni:

„Valtteri sokkal hamarabb fel tudta melegíteni az első gumikat Lewishoz képest, és magabiztosabb is volt ezután az autóban, Monacóban pedig pontosan erre van szükséged. Minimális különbségekről beszélünk most, és mindkettejüknek meggyűlt a baja azzal, hogy a hátsó gumik sokkal hamarabb melegedtek fel, mint az elsők.”

Hamilton Hornerről: „Érdekes, hogy ezzel állt elő, de nem is érdekelhetne kevésbé…”

megosztás
hozzászólás
Vicces és spontán dobogó, peches Leclerc – így látta a nemzetközi sajtó a Monacói Nagydíjat
Előző cikk

Vicces és spontán dobogó, peches Leclerc – így látta a nemzetközi sajtó a Monacói Nagydíjat

Következő cikk

A Mercedes azt hitte, Hamilton stratégiájában „nagyobb potenciál” lesz

A Mercedes azt hitte, Hamilton stratégiájában „nagyobb potenciál” lesz
Hozzászólások betöltése