Alpine: az egyik legjobb csapat voltunk az idei fejlesztési versenyben

Otmar Szafnauer szerint az előszezonban tapasztalt nehézségek ellenére, végül egy kifejezetten jó szezont zártak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy jól reagáltak év közben a kihívásokra.

Alpine: az egyik legjobb csapat voltunk az idei fejlesztési versenyben

Az Alpine a negyedik helyen zárta a 2022-es Forma-1-es szezon konstruktőri versenyfutását, bár az utolsó pillanatig versenyben voltak a McLarennel. Összességében azonban az egész évben gyorsabbnak tűntek a wokingi alakulatnál, ám a megbízhatósággal bőven akadtak problémáik.

A britek ritkábban, de nagyobb fejlesztési csomagokat vetettek be a szezon során, míg az Alpine a rendszeres, de kisebb frissítések útját választotta. Ez tette lehetővé a csapat számára, hogy folyamatos fejlődést érjenek el, amely Otmar Szafnauer szerint az egyik legjobb volt a rajtrácson.

„Egyelőre még nem néztük meg az adatokat, hogyan alakult a fejlesztési verseny, ki mennyit tudott előrelépni, hogy összehasonlíthassuk a teljesítményünket a riválisokéval. De azt gondolom, hogy a legjobbak közé tartoztunk, hiszen ahhoz képest, honnan indultunk, nagyon messzire jutottunk, talán a Mercedes tud még hasonlót felmutatni“ - vélekedett a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

Laurent Rossi, a francia istálló vezérigazgatója nemrégiben úgy fogalmazott, csapata romokban hevert a szezon előtti utolsó, barcelonai teszten, így nagy fordulatot jelentett, hogy végül sikerült a negyedik helyre befutniuk.

Szafnauer most hozzátette, eredetileg is az volt a tervük, hogy kisebb lépésekben fejlesztenek, ugyanis sokan megbízhatósági problémákkal küzdöttek az új kialakítású autóknak köszönhetően.

„Az első teszt több okból is problémás volt, főleg azért, mert a teljesítményünk határait akartuk feszegetni. Egyrészt, kockázatot vállaltunk a motorokkal, hogy minél nagyobb teljesítményt érjünk el. Nem voltunk konzervatívak a megbízhatósági oldalon, de tudtuk, hogy ezt meg tudjuk oldani“ - vélekedett az Alpine csapatvezetője.

 

„A futóművel kapcsolatban a teljesítmény növelése csak annyit jelentett, hogy viszonylag kevés időnk állt rendelkezésre új alkatrészek gyártásához. Ha valami elromlik a gyártás során, az meglehetősen kritikus, emiatt is küszködtünk.“

„Ahogyan elkezdtük megérteni az autót, és ahogy jöttek a frissítések, úgy lettünk egyre hatékonyabbak“ - tette hozzá Szafnauer.

A „fordított DRS” ötlete is felmerült: az F1 vizsgálja, hogyan térjen vissza 2026-ban az aktív aero

megosztás
hozzászólás

Verstappen stratégiai mágusát választották az év mérnökének

Charles Leclerc nyerte idén a pilóták népszerű kvízversenyét