Különleges festésekkel készül az amerikai futamokra a Red Bull

A Red Bull a Forma-1 idei szezonjának három Egyestül Államokban rendezett futamán a rajongók által tervezett festésekkel fog versenyezni.

Red Bull Racing RB19

Red Bull Racing RB19

Red Bull Racing

A Red Bull 2023-as Forma-1-es autója festését pénteken New Yorkban mutatta be, ezzel jelezve, hogy a sorozat népszerűségének növekedése az Egyesült Államokban jelentős fejlemény. A bejelentés részeként Christian Horner csapatfőnök a „Make Your Mark”, azaz Hagyj Nyomot nevű versenyt is leleplezte, melynek lényege, hogy a rajongók megtervezhetik a csapat festését a Miamiban, Austinban és Las Vegasban idén megrendezésre kerülő versenyekre.

Horner elmondása szerint a pályaműveket egy külön zsűri fogja elbírálni, majd a győzteseket az a megtiszteltetés éri, hogy az alkotásuk egy versenyre az RB19-re kerülhet: „Azt akarjuk, hogy a szurkolóknak is legyen szerepe az autó kinézetében.”

„A három idei amerikai versenyre, történetünk során először, a rajongók által készített festéseket is várjuk. Verseny lesz, nagy lehetőség és sokáig, nagyon komolyan gondolkodtunk róla. Tudjuk, hogy az emberek látni akarnak, tudjuk, hogy bele akarnak szólni a dolgokba, így pedig esélyük is lesz rá.”

 

„Az első, májusi versenyre Miamiban, azt hiszem, már ma fogadjuk a pályaműveket, lehet jelentkezni érdekes festésekkel, amiket egy zsűri fog elbírálni és kiválasztjuk a legjobbakat, a leginkább figyelemfelkeltőket a három versenyre.”

Nem ez lesz az első alkalom azonban, hogy a Red Bull egyedi festést használ, legutóbb a 2021-es Török Nagydíjon egy főleg fehér autóval versenyeztek, ezzel tisztelegve távozó motorszállítójuk, a Honda előtt.

Korábban a Wings for Life nevű jótékonysági szervezet volt az, mely lehetőséget adott a rajongóknak bevonódni a Red Bull életébe, apró arcképeket lehetett nekik küldeni egy adomány mellett, melyek aztán az autóra kerültek mozaikszerűen.

Még több F1 hír:

A pénteki bemutató előtt elkezdett terjedni egy kép az interneten egy fekete-fehér dizájnról az RB14-en, de Horner elárulta, hogy ez csak egy bemutatóautó, melynek festését egy Mr Doodle nevű művész tervezte és a Wings for Life számára adománygyűjtésként lesz elárverezve.

„Azt az autót az általunk kijelölt jótékonysági szervezet, a Wings for Life számára fogjuk elárverezni, minden egyes fillér nekik fog menni. Az aukció ma nyílt meg a Christiesnél. Valakinek a nappalijában nagyon jól fog kinézni, gyönyörű alkotás, meg kell hagyni!”

A Red Bull emellett azt is bejelentette, hogy 2026-tól a Ford fogja őket támogatni motorszállítóként, vagy legalább segíteni fognak a fejlesztésben, ebből az AlphaTauri is profitálni fog.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amit a Ford megadhat a Red Bullnak, de a Porsche nem
Következő cikk Először hallatta vészjósló hangját a Ferrari 2023-as erőforrása (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország