A Mercedes idén „megfizeti az árát” a tavalyi sikereknek

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison elmagyarázta, hogy az új, sikereken alapuló szélcsatornás korlátozások miatt a csapat idén „megfizeti az árát” a tavalyi bajnoki győzelmének.

A Mercedes idén „megfizeti az árát” a tavalyi sikereknek

A versenyzés javítása, illetve a csapatok közötti különbségek csökkentése érdekében a Forma–1 olyan szabályokat vezetett be, melyek meghatározzák, hogy egy adott istálló mennyi időt tölthet el a szélcsatornában és használhat CFD-eszközöket.

Alapvetően a csapatok 2021-ben 40 szélcsatornás tesztet futtathatnak hetente, a Mercedes viszont ennek csak a 90 százalékát teheti meg, vagyis 36-ot. Ezzel szemben a Williams, akik az utolsó helyen zárták a konstruktőri pontversenyt, 112,5 százalékát teljesíthetik a 40-nek, vagyis összesen 45 szimulációt végezhetnek egy héten.

A Mercedes nemrég közzétett Youtube-videójában Allison a következőket mondja a témáról: „Egy másik, talán kisebb aspektusa az új szabályoknak az, hogy most már csapatról csapatra eltér a szélcsatorna használatának mértéke.”

„Most már évek óta korlátozzák, hogy mennyit használhatjuk a szélcsatornát és a számítógépes áramlásdinamikát (CFD). Eddig azonban mindenki számára ugyanott volt a határ, 2021-től ez viszont megváltozott, és azon múlik a dolog, hogy milyen sikeresek voltunk az előző évben.”

Még több F1 hír:

„Nagyjából úgy működik ez a szabályozás, hogy a tavalyi utolsó helyezett csapat 20 százalékkal használhatja többet a szélcsatornát, mint az első helyezett, a többiek pedig egy mozgó skálán helyezkednek el a kettő között.”

„Mi voltunk olyan szerencsések, hogy jól teljesítettünk tavaly, ennek azonban sajnos most kicsit megfizetjük az árát 2021-ben és a későbbiekben, mert kevesebbet tudjuk használni ezeket az alapvető szimulációs eszközöket” – magyarázta Allison, hogy miért jelent nekik most egyfajta hátrányt a sikeresség.

A következő szezontól pedig tovább romlik a helyzet, hiszen a bajnoki istálló már csak a 70 százalékát töltheti majd az alapvetően meghatározott időnek a szélcsatornában, ami 28 szimulációt jelent hetente.

A hetedik helyezett már megkapja a teljes 40 tesztet – a számok öt százalékkal növekednek a csapatok között –, míg a tizedik alakulat, vagy egy új belépő felmehet egészen 115 százalékra.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy az idén majd az utolsó helyen végző gárda 2022-ben összesen 46 CFD vagy szélcsatornás tesztet végezhet hetente, 18-cal többet, mint a bajnokságot megnyerő.

Allison még hozzátette: „Számunkra az volt a kihívás, hogy miként tudunk a legpozitívabb módon reagálni a szabályváltozásokra. Hogyan tudjuk biztosítani azt, hogy nem akaszt meg minket?”

„A feladat most az, hogy ha nem tudjuk olyan sűrűn használni ezeket az eszközöket, akkor minden egyes ott töltött alkalomból többet kell kihoznunk, mint eddig bármikor. Csak egy szélcsatornás menetünk van, akkor hozzuk ki abból a legtöbbet.”

„Ha csak kevés CFD-számítást végezhetünk, akkor azok metódusa és megközelítése legyen a lehető legértékesebb számunkra. Szóval igyekeztünk alkalmazkodni, hogy ezzel csökkenteni, vagy akár teljesen el is tudjuk tüntetni a módosítás negatív hatásait” – zárta gondolatát a technikai igazgató.

Sainzot a szponzora is követhette a Ferrarihoz


A Mercedes 2021-es kihívásai

megosztás
hozzászólás
Járható út-e a hidrogénmeghajtás az F1 jövőjében?
Előző cikk

Járható út-e a hidrogénmeghajtás az F1 jövőjében?

Következő cikk

Alesi egészen elérzékenyült fia ferraris tesztje láttán (galériával)

Alesi egészen elérzékenyült fia ferraris tesztje láttán (galériával)
Hozzászólások betöltése