Ekkor mutatja be motorját a Red Bull KTM és a Tech3

A MotoGP-ben is egyre jobban beindul a 2022-es szezon, és az istállók szépen lassan bejelentik, hogy mikor mutatják be idei motorjukat. Most a KTM két csapatán volt a sor ilyen téren.

Ekkor mutatja be motorját a Red Bull KTM és a Tech3

A Red Bull KTM és a Tech3 KTM egyaránt január 27-én fogja majd prezentálni idei masináját. Az online eseményen jelen lesz a KTM két gyári versenyzője, Brad Binder és Miguel Oliveira, valamint a két újonc, Remy Gardner és Raul Fernandez is.

A márka a 2020-as három győzelem után tavaly kétszer tudott nyerni, de a teljesítményük nem volt eléggé kiegyensúlyozott. Binder azért így is hatodik tudott lenni összetettben, Oliveira viszont visszacsúszott 14.-nek, miután szörnyű volt számára a szezon második fele.

Miközben azonban a gyári csapat felállása változatlan maradt, a Tech3-nál teljes sorcserét hajtottak végre, hiszen Iker Lecuonának és Danilo Petruccinak is mennie kellett, és helyükre érkezett a Moto2 két tavalyi legjobb versenyzője.

További híreink:

Mivel ők újoncok, így már január legvégén motorra ülhetnek Sepangban, miközben a többiek február 5-én csatlakozhatnak majd hozzájuk. A KTM lesz egyébként az első gyári alakulat, akik bemutatják motorjukat.

A Suzuki és a Yamaha február 4-ét választotta, őket pedig a Ducati követi majd, akik eredetileg január 28-án bemutatóztak volna, ugyanakkor Jack Miller elkapta a koronavírust, így halasztaniuk kellett. Az ausztrál jelenleg nem hagyhatja el az országot, így a fotózáson sem tud részt venni.

Magát a festést egyébként már megnézhetjük január 31-én, hiszen akkor Michele Pirro fogja pályára vinni a motort, de a csapatbemutató hivatalosan február 7-én lesz.

A Honda február 8-án jön, míg az Aprilia még nem nevezete meg, hogy pontosan mikor mutatják be új versenygépüket a világnak.

Espargaro nem aggódik egyelőre a Honda tempója miatt

megosztás
hozzászólás
Espargaro: Nincs pánik, ha a Honda nem lesz rögtön elöl
Előző cikk

Espargaro: Nincs pánik, ha a Honda nem lesz rögtön elöl

Következő cikk

Rossi édesanyja a Forma–1 és a Ferrari felé terelte volna fiát

Rossi édesanyja a Forma–1 és a Ferrari felé terelte volna fiát